Néha jó (volna) érezni, hogy nincs szükség rád. Hogy nem kell(ene), hogy légy. Hogy ott, úgy, annyira, akkor, azért, ... De azért a senki (érzése) nem (sem) hiányzik (egy)általában. (*regeatás saját(os) kópé(s)grimasz, alias ;-p*)
"(Érts meg... Kérlek...) Fáj nagyon... hogy nem érted meg, hogy fáj nagyon, hogy nem érted meg, hogy fáj nagyon...(Érts meg...Kérlek...)(Fáj nagyon.)Fáj nagyon."( "Értem. Köszönöm. Vállalom." )
Radnóti Miklós: Erőltetett menetBolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,s ha kérdezed, miért nem? még…
Ma rá "kellett" jönnöm: bár lehet, hogy nem vagyok "lepedőakrobata" (típus) - de ölelni... azt szeretek... és (állítólag) tudok... nagyon...jól. Na.Most... Kezdetnek az is jó, tudom... No, de az ember utoljára kisgyerekkorában ölelget hétszám' (szerintem)...…