"-Felelős vagy a rózsádért."
Olyan jó felfigyelni olyanokra most, amikre már lehet, hogy korábban is volt, lett volna alkalom, de most még jobb... na, szóval kissé bizonyosabban reménykeltőbb!
Például apám ma reggel kivitte a kukát az utcára (hogy a kukásautó ki tudja üríteni, ugye, korán, mikor jön, és kikötötte a kutyát a kertbe. És még mindig 8 vagy 9 óra körül feljött a pincéből, felöltözve, táskával, szemüveggel, köszöntött minket (a család többi tagját), mondott nekem valami számára is fontosat és nekem is érdekeset, millimikromegbeszélést tudtunk csapni, majd megjegyezte, hogy még visszamegy a pincébe a kulcsáért, és megy el (valószínű: dolgozni!)...
Mondom, lehet, hogy korábban is volt ilyen, de valamiért nem sok jele volt korábban annak, hogy ez önkéntes, rendszerszerű is lehet, lehetne. Most, az elmúlt órák, napok után, már legalább (én, mondjuk, ha más nem is) reménykedhetek benne.
Döbbenetes élmény, ha valóban igaz ez az egész. És nem csak szalmaláng.
Csak jelzésszerűen: hamarosan betöltöm a születésemtől számított 30. nap-naptári életévemet, és mostanában kezdhetem úgy vélni, úgy sejteni, úgy remélni, úgy tudni, hogy van apám, akinek a fia vagyok, szerinte is, kifejezetten és cselekvően.
Hát.
Hát.
Hát.
...
(:-))
