Este eltoltam megint "egy kicsit" az időmet, de nagyon hasznosat beszélgettem egy már nem egészen csak netes ismerősömmel. Blogolos ő is, és tudjuk egymás e-mail címét és mobiltelefonszámát is. Továbbá (eddig) egyszer személyesen is találkoztunk.
Olyan dolgot beszéltünk meg a csevej legvége felé, ami bennem és a blogomban - és (egy) másik (már nem egészen csak netes) ismerősömmel való csevej(ek)ben - már többször felmerült, így vagy úgy, általában - részemről legalábbis - homályosan és határozatlanul. Vagyis igazi elhatározás nélkül illetve megVALÓSítás eléggé komoly és biztos elkezdése nélkül.
A magam stílusában úgy tudnám kifejezni, hogy a legmegfelelőbb hasonlat, jel rá a hárompont lenne. És semmi más akkor, amellett, azon kívül vagy belül.
Ha pedig a próbaidőszak alatt véglegesedne a folyamat, akkor az egypont. És kész.
Az is megfogalmazódott, hogy a hárompont (pláne az egypont) hatálya alatt természetesen legalább e két "már nem egészen csak netes" ismerősömmel egyéb úton-módon időnként "kapcsolódnék", ha okom, indokom, ürügyem, alkalmam, lehetőségem, módom, szükségem érezném rá, illetve ha adott esetben vajon tényleg fogadóképesek(-e) felőlem érkező jelekre, jelzésekre, megkeresésekre (általában azok, mert a kedvelés elég jó és kölcsönös). Természetesen ugyancsak nagyon szívesen fogadom is az ő jeleiket, jelzéseiket, megkereséseiket. Nem vagyok elég önző... (:-))
Ma reggel pedig olvastam egy harmadik, még "egészen csak netes" ismerős "jelentkezését", és eszembe jutott egy további, szintén "nem egészen csak netes" régebbi jó ismerősöm is.
Persze - természetesen.
Ha a hárompont elkezdene működni (fentebb jelzett "módon"), másokat sem zárnék ki a kapcsolataimból, de ahhoz, amit szeretnék, kevés (kevesebb) és bizonyos (biztosabb), és nem kevésbé: kölcsönösen alkotó, adni és elfogadni kész és képes, jó kapcsolat szükséges.
És sok türelem, természetes türelem. És sok aktivitás, természetes aktivitás.
Sok mindenből hiányoznék - és legalább észrevenném magam. És - gondolom - mások is engem. Ha mást nem - a hiányomat.
Ha valakinek igazán hiányoznék, az elfogadja, és ha még annál is jobban, akkor megpróbálna valamilyen úton-módon nyomomra bukkanni (és "beszélni a fejemmel", legalább(is)). Ha én nem keresném valahogy belátható időn belül.
Ugye.
Sok dolgom van.
Most is.

Legyen más is jobban!

(:-))

(UFF! )