Úgy vélem, egy kicsit hallgatok.

Azért is, mert nem tudnék mi érdemlegeset írni (mondani).
Azért is, mert amit tudnék, az eléggé elvi volna jelenleg.

Az óévem azzal zárult, hogy lebomlottam az alapszint(em)ig.
Az új évem ezzel a (létező! - R.A.) semmivel nyílt meg előttem.

Valakiben felvetődött nemrég, hogy mitévő legyen, ha-hogy esetleg mindent "itt" fog hagyni egy szándékolt, de beláthatatlan időben bekövetkezendő eseményhez való tevékeny eljutás és az azon túl-élés érdekében.

"Én úgy vagyok, hogy már ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen..."

(Ez (is) volt újévkor a "magyarkirályitelevízióban".)

Szóval...

Most újévkor annyira alapjáratra voltam indulva, hogy még a későbbi felpörgésről sem volt semmi körülhatárolható ideám vagy vízióm (sem).

"És mégis..."

Azt hiszem, fenn kell tartanom eme állapotnak legalább az épségét és jóságát és hasznát.

Kiindulásképpen.

Az érdekemben.

És mindennek - mindannak a jól felfogott érdekében, ami(k) és aki(k) itt velem bárhogyan is fűződtek illetve fűződnek.

Az illető, akit fentebb említettem e bejegyzésben, kicsit előttem jár. És kicsit mögöttem. Talán helyesebben, jobban fogalmazva: együtt járunk.
Ebben.
(Ha...)
(...Nem.)
(Akkor is.)
(...)

Lám.

Jobb, ha egy kicsit elhallgatok.

Itt, ebben, most.

Legalább egy kicsit.

Azt hiszem én.

Minden jót!