Igen(n)el...

Vasárnap templomban (is) voltam. És a babiloni szabadulásról szóló Izaiás-részletből volt az olvasmány (ha most még jól emlékszem).
Továbbá a Korintusiakhoz írt II. levél volt a szentlecke. Abból is az "igen". (Aki tudja, vegye, olvassa! :-p)
Az evangéliumból pedig az a rész volt a rendelt, amelyben a tetőn keresztül beemelt bénát gyógyította - bűneitől IS - Jézus.
Hát, nekem épp aktuális volt.
Bőven lenne mit meggyónnom, megbánnom, reményt kérnem és kapnom.
És meggyógyulnom.
Kívül-belül.
A többi rajtam (is) múlik.
(Áldoztam is, gyónás nélkül, mindezek után - ez azért zavar(t) egy kissé, sőt.)

Egyébként pedig mindent megtettem, amire kértek - igaz, kissé késedelmesen és nehézkesen, de megtettem.
Segítettem anyámnak bevásárolni (én vezettem például az autót), ebédet készíteni (felvagdosni a húst), mosogattam egyszer (naná, hogy jól, alaposan, de szörnyű sok idő alatt), este pedig bátyámmal "gyakoroltam" némi számítógépes feladatokkal.
És a kutyát is elvittem este sétálni (ez mondjuk megszokott, inkább, de akkor is).

Nem is tudom most, hogy a lelkiismeretem rendben lett-e vagy sem. Hogy mindent megtettem, ahogy kell, vagy inkább nem.

Hajajj.

De most hétfő van. És új hét, új nap, új idő, új kedv, új körülmények, ...

Nosza!
---
Ui.: A templomban én olvastam fel a szentleckét. Egész jól! Otthon
utánanéztem, mit is olvastam fel olyan jól. A lényege ugyanis
megragadt, csak magára a szövegre nem emlékeztem rendesen. Jah.