Részlet a ma elsőként olvasni kezdett könyvből (3.)
"(3. példa)
Ülsz és beszélgetsz. Pontosabban nem is beszélgetsz, csak a másik beszél. Szünet nélkül. Mindenről, ami őt érdekli. Nincs bátorságod leállítani, mondván, hogy nem érdekel, amit mond, különösen így, hogy láthatóan nem kíváncsi a véleményedre. Valahányszor udvariasan felemeled a kezed, hogy közbevess valamit, felemeli a hangját: "Ne vágj közbe! Először hadd mondjam végig!" De nincs vége. Egyre vékonyabb jégre téved. Szaporodnak a bizalmas részletek, a gyónások, a gyűlölködések, mások boncolgatása. Te pedig látod rajta, hogy hallgatásodat egyetértésnek veszi. Belül valami azt súgja neked, hogy ez nem jó, csúnyán visszaüthet, mert egyszer valahol azt fogja mondani, hogy neked már beszélt erről, és te egyetértettél vele. Valóban: tán a hallgatás nem beleegyezés? Nyugtalanságod fokozódik. Érzed, meg kellene mondanod neki, hogy nem érdekel a monológja, különben sem tartoznak rád ezek az intimitások. Van neked elég lelki terhed, mások boncolgatása pedig egyenesen émelyít. Megint felemeled bizonytalanul a kezed, ő azonban villámgyorsan reagál: "Már megint közbevágsz! Hagyd végigmondanom!" Egyre gyorsabban beszél. Úgy érzed, már levegőt sem vesz. Meg fog fulladni - gondolod - és te is meg fogsz fulladni. De az iránta érzett tapintat némaságra kárhoztat. Megakadályozza, hogy hangosan kimondd: "Nem! Nem hallgatlak tovább!"
Miért nincs bátorságod félbeszakítani őt? Miért nincs bátorságod kimondani a NEMet? Azért, mert azt szeretnéd, hogy jó véleménye legyen rólad. Hogy udvarias, tapintatos embernek tartson, és manipulálni hagyod magad attól a lehetőségtől, hogy megváltozik rólad a véleménye. Nem gondoltad végig, hogy milyen árat kell ezért a "jó véleményért" fizetned. Nem gondoltad végig, hogy nemcsak jogod, hanem kötelességed is ilyenkor NEMet mondani - a másik védelmében is. Aki hallgat, az egyetért, és lehet, hogy ezzel az egyetértésével szakadék felé "támogatja" a másikat."
