Szemüveg...
Ma reggel - a város bensejébe utazvást - láttam az egyik csinos közeli szomszéd leányzót. Mondjuk, jelenleg csak deréktól felfelé láttam csinosnak, attól lefelé... hm. Mintha törülközőt szabott-varrt volna össze magának "miniszoknya" gyanánt.
Mindegy.
Egy Vonnegut-regény jutott eszembe. Amit - ha már tegnap is esett egyik beszélgetésemben róla szó - a voltom adott még évekkel ezelőtt a kezembe.
A lényeg: a legközelebbi megoldás mindig a legközelebb van.
Még ha az ember alig ha veszi is észre éppen.
Mint a szemüveg...
---
Utóragasz: A csinos közeli szomszéd leányzóról jutott eszembe... Mint "művészlélek-féleség", okkal és joggal emlegethetem, hogy "a téma az utcán kézzelfogható közelségben él és virul".
Akár úgy is vélhetném, hogy valamifajta "plátói" szerelembe' kerültem az illetővel - részemről. Messziről, magamban. Egyelőre.
Viszont.
Úgy is vehetem, hogy van ki és mi miatt hiúnak lennem (hogy kire, illetőleg mire, az most legyen egyértelműen többértelmű, és hadd ne fejeződjön ki ennél jobban!), még ha az illető nem is tud - és egyelőre nem is tudhat - róla. Avagy rólam.
Pedig közel van.
És úgy is, hogy lesz ez még jobb is!
Persze.
Vagyis magától (értetődően).
(Na, ugy-e?!)
