Agg...

Tegnap ígéret szerint hazaértem délután 1-ig. Apám (bár már nyugdíjazták, elvileg) nem volt otthon, valahol dolgozott. Fél 5-fél 7 körül felhívta anyám, hogy mi van vele. A fülemhez hajolt a mobiltelefonnal együtt, hogy én is halljam. Apám azt mondta, hogy még bemegy a (cég?)központba, és aztán fél órán, háromnegyed órán belül hazajön. Néhány órával később apám hívta anyámat. Mondta, hogy 1. ellenőrizni akarta, hogy tényleg tud telefonálni (anyámmal elmentünk napközben és többek között apám telefonjára is töltöttünk pénzegységet), 2. megmondta, épp hol van, és hogy jön hazafelé. Én fél 9 körül felmentem a szobá(m)ba, lefeküdni. 10 körül(?) anyám felébresztett, menjünk le, nézzük át apám itthon hagyott dolgait, hátha valamiben legalább magunkon tudunk segíteni (pl. hátha kevesebb pénzt hagy el apám éppen vagy a későbbiekben). Apámat ma reggel láttam, amikor épp elfele jövet csuktam magam mögött a gyalogkapunkat (a pincénkben levő lakájos helyéről jött fel épp, gondolom reggelizni meg levinni a kávét, meg a cukrot meg a tejet).
Ez egy igaz mese arról, miért IS keresek én munkát, bár egyelőre sajnos nem eléggé...

(És pénteken prezentálnom kéne legalább 23-25 000 HUF-ot. Honnan, még nem tudom.)