Erőszak, hitelesség, őszinteség, türelem, nyugalom, ... és én.

Tegnap otthon voltam. Most könyvtárban. Remélem, holnap is jó helyen leszek.

Tegnap otthon ... beszélgettem valakivel. És persze: megint felmerült egy-két nem új dolog magamban magammal kapcsolatban. Kissé más, kissé új és kissé annál is régebbi összefüggésben.

Erőszakos, durva (is) tudok-e én (is) lenni? Szavakban? (Ami sokszor rosszabb, mint...) Tettekben? (Ha elfogadom, hogy a tettek beszélnek, a szavak pedig tetteknek is tekinthetők...) Tudom, hogy olykor elég alamuszi, szétszórt, hebehurgya, egyébként "azért" kedves, rendes, helyes, aranyos, ... alaknak látszom. Mégis elgondolkodtatott, hogy mintha időnként mégis képes lennék erőszakoskodásokra, lélekben, szellemiekben, szavakban, ... esetleg tettekben.
Az említett beszélgetés alatt többek között az én volt kapcsolatomról is esett néhány megjegyzés. És eszembe jutott, hogy hogyan és mitől lett - akkor - "vége". Úgy és attól, hogy tettleg nem csináltam semmit. És ebből elég lett. Abban a pillanatban végleg, hogy szóban kifejeztem erő(szako)s(?) értetlenkedésemet. Tettlegességet "esetlegesen" felidéző szavakkal.
Valószínű(bb)nek tartom, hogy energikusabb, erősebb vagyok, mint amilyennek az elmúlt időben magamat tudtam, véltem, gondoltam, mutattam.

Az a dolog ezután felvetette a hitelesség, s azzal kapcsolatosan az őszinteség kérdését is bennem.
Ha nem egészen olyan vagyok, mint amilyennek (szerintem) (jelenleg (is?)) mutatkozom, akkor elfogadható-e bármely és bármilyen cselekedetem, beleértve a szavaimat is? Elhihető-e, hogy én akkor azt tényleg úgy gondolom, minél teljesebben?
Időnként pedig - sajnos - tévesztésre, mi több, olykor hazugságra kényszerítem magam. Eddig rövid távon senkinek sem okoztam kárt (úgy tudom, illetve gondolom, illetve remélem). És ha mégis baj esne, legelébb én süllyednék el, magamtól.  Ezt tudom, gondolom, érzem.
Ennek hamarosan és teljesen véget kell vetnem. Az önbecsülésem miatt ugyan mindenképpen. Nem akarok ellentmondani saját magamnak, ráadásul "tulajdonképpen" és "szinte" ... egész valómban.
Magamnak már nem hazudok... az említett kapcsolat említett befejezése óta legalábbis igyekszem őszinte és egyenes lenni magamhoz minél állandóbban. Viszont cipelek magammal azelőttről is hazugságokat. Ibsen tollára valókat is, mondhatnám. És a hazugságok, ha igazán azok, szervesek és - hazug - fejlődésre képesek. És természetükhöz tartozik, hogy csak gyökerestül lehet kiirtani mindet, egyenként (is), különben terebélyesednek, mind átláthatatlanabbá válnak, és szaporodnak, és a suhanc hazugságokkal is szövedéket alkotnak szinte nyomban, amint azok megjelennek... Az én hazugságaim nem húznak vissza, már nem, mióta azokat a csáklyákat (a magammal szembeni f*gyelmetlenséges hazudozást) - legalábbis jórészt - kivettem magamból. Csak visszatartanak (hazugságaim, manapság, azóta) és - persze - lefelé vonszol(ná)nak. Azokkal kell közölni és tisztázni őket, akikkel kapcsolatosak, akiknek szólnak. El kell kezdeni visszafejteni őket. Erőteljesen. Minél hamarabb a gyökerük felől is... Sorban illetőleg egyszerre, mindet, amennyire és ahogy csak lehetséges. Ez alapvető. Én pedig most ... nagyon félek. A legjobb és a legrosszabb, hogy azoknak hazudoztam, akik "tapasztalataim szerint" szintén hazudoztak nekem - a maguk aktuális módján és mértéké'n - nekem (is?). Ismétlem: "tapasztalataim szerint". Azt hiszem, ez a gyerekes álhit a legfőbb, ha nem az egyetlen akadályom az előtt, hogy végre felnőjek és magammá legyek, igazán és teljesen.

A tegnapi beszélgetés nyomán, ugyancsak, most állíthatom, azt hiszem: elkezdtem türelmet és nyugalmat tanulni, gyakorolni és tanúsítani, magamban legalább.

Félek is, hogy kiderül az igazság, és gondolom és remélem, hogy minél hamarabb kiderül - ugyanakkor igyekszem nyugodtan és türelemmel "várni"...és  igyekszem persze tenni is érte, bár az nehéznek látszik, egyelőre... Jó lenne nem az akna mélyén kínlódva elmondani azt, ami még az akna fenekén is mélységes mély lyukat üt, és esetleg rám omlasztja az egészet.

És amíg ezt meg nem teszem, igyekszem másokkal is türelmes és nyugodt lenni, elfogadni, elviselni, szinte elvárni is akár, hogy nem kerülhetek kapcsolatba...

Valakinél olvastam egy hasonlatot, kacsáról, hínárról, lebukásról...

Azt hiszem, én most nemsokára még jobban lebukom, elkapom a hínárt, ami befon(na) és megöl(ne), és kitépem... akárhogy és akármeddig is...!

Quod scripsi scripsi
&
Dum spiro spero