mert bátrak

Az előbbi bejegyzéshez annyit fűztem volna hozzá, hogy egyrészt természetesen kapcsolatos velem, egyébként nem róttam volna be, másrészt én az utóbbi időkig valóban bármikor kész és képes és hajlamos voltam külsőleg másokat okolni, harmadrészt, hogy azt hiszem, mindezek, amiket eddig  (hónapok óta) a blogomba jegyezgettem, jeleznek bizonyos javulást, érést.
Például, magamról.
Nemrég, ugye, valakivel kapcsolatosan "rájöttem", hogy jó pasi vagyok.
Néhány perce egy illető nem először fejezte ki, hogy nem ("túlságosan") elégedett a saját külsejével - amely külsőt én fényképeket látva nem tartok ("túl") rossznak.
(Na, igen, a "túl" is megérne egy külön eszmefuttatást!)
Én is ott tartok még, hogy nem vagyok még elég jó pasi...
("Túl" jó pasi nem tudom, hogyan is lehetnék.)
...és mi ebben a nofene?
Az, hogy ez az "elég" is - végtére - csak egy viszonyítást jelez.
Mert... Mihez képest "elég" ("jó" ("pasi"))?
Jó pasi vagyok, de szerintem még mindig nem vagyok elég jó, legalábbis nem annyira (eléggé), amennyire minimálisan én lehetnék, jelenlegi tudomásom és véleményem szerint.
Azon vagyok, igyekszem, hogy "minél jobb pasi" legyek. Minél elégedettebb lehessek - és legyek is - magammal. Minden szempontból. Testileg, lelkileg, szellemileg, érzelmileg, közösségileg és egyénileg, emberileg és lényileg és... sok-sok tekintetben még. Minden szepontból.
Sosem leszek "tökéletes", természetesen. De mindig igyekezhetek, hogy minél jobban afféle lehessek - és legyek is. És minél közelebb vagyok az "ideálomhoz" (vagy az "optimálomhoz"), annál egyszerűbb, természetesebb és könnyebb lesz igyekezni és haladni is.

Elég...