Tegnap, ugye, a hülye be(nem)osztásom miatt szétbomlott voltam. Ámde legalább megismertem az ideális állapotot. Amikor elég jól vagyok, akkor a legjobb... elomlottnak, lazának lennem.
Tegnap legalább egy-két ismerősöm úgy vélhette, hogy én ezúttal is fenemód meg akarom érteni őket, illetve hogy nem értem meg őket biztosan...
Én meg írhattam, kifejezhettem (úgy, ahogy), hogy éppenséggel nem akarok "húde" érteni, egyszerűen csak úgy vélem, hogy (épp) értem, ahogy (épp) érteni vélem azt a valamit, amiről a szemeim tanúsága szerint szó van (volt), és ennyi, kész, semmi több... Hiába.
De, mint említettem, ez a "negatív" bomlottság felidézte nekem azt, ami végre valahára jellemző lehetne rám: a "pozitív" bomlottságot.
Élve a fenti példával: legtöbbször egyszerűen csak érteni, és kész. Nem gondolkodni rajta, nem "húde" érteni - csak érteni, slussz.
Egyébként
- egyszerűen csak tenni, és kész
- egyszerűen csak pihenni, és kész
- egyszerűen csak tudni, és kész
- egyszerűen csak segíteni, és kész
- egyszerűen csak szeretni és kész
(stb.
stb.
stb.)
Na, ugye...
