Püff.

Kérdés volt, hogy mitől félek.

Hát...

Attól, hogy valami jó, nagyon jó, igazán nagyon jó fog történni velem.

Ilyen érzetem van.

És nem tudom, milyen téren, milyen tárgyban, mikor, hogyan, miképp, mitől, mettől, hol, merre, meddig, minek, ...

Tudom: "a jótól nem kell félni, élni kell, és elfogadni és örülni neki és élni vele", satöbbi.

Csakhogy velem már történt úgy jó, hogy én ugyan vártam, de sokkal furábban ütött ki, mint számítottam, vagy legalábbis számíthattam volna rá (akkori "eszemmel").

Azt a valamit máig is "jó"-nak tartom, sőt, "nagyon-nagyon jó"-nak.

De nem akarok megint olyan hülye(sic!) állapotba kerülni, és megmerevedni meg minden ami hozzám szokott olyankor tartozni...

És a megérzéseim be szoktak jönni.

Magammal kapcsolatban is - egy idő után.

Sosem tudom előre, mikor, általában később, mint "várnám", de előbb, talám, mint "kéne"...

Eh, ugyan.

Jó dolog a jó... de úgy egészen félelme(te)s, hogy csak sejtem, hogy közeleg, és azt sem tudom, kiféle-miféle, merről, honnan...

Szinte szorongáskeltően "idegen-szerű".

Akár egy álomban...

Mondjuk, mintha benne volnék egy vaksötét ... valamiben... és "megérezném", hogy valahol, valamerről, valahonnan, stb. fény, legalábbis fényecske közeleg. És nem tudhatom, mitől, minek, miért, és mi lesz... Csak várhatok és ... ki tudja, mit tehetek.

És azt sem akarom, hogy ez a fura "paradox" szorongás legyen a vezérlője a sorsom eme következendő részletének. Mert akkor még én magam fogok "már jóelőre" csavarni-ferdíteni azon, amitől még ismeretlenben is "félek", és mint ismeretlent, furának tartok...

Zavarba estem.

---

Ui.: Nem, nem csavarodom be, nem golyózom be, nem kergülök bele, ... csak fortyogok meg hullámzom meg örvénylem... itten, bévül. (Valahogy...)

---

Ui.+: Jobb, ha nem félek, hanem várom. A nem tudom, mit. És teszek. Nem tudom, mit... de valamit... addig. Hátha (mégis) jó, jó, jó, ...

Ui.++: Ilyen hüly(es)é(geke)n is csak én tudok gondolkodni... na... eh...

Ui.+++: :-) ;-) :-D (stb.)