Végre.

Úgy néz ki, tényleg érdeklik a dolgaim.

Ugyanis utánamnéz(eg)et+t.

Ami elsőre kellemetlen, ugye.

De annyi idő után végre maga néz utánam.

Magától (na, ezt most csak remélem és gondolom, mert nem voltam ott épp, amikor megtette).

Még ha elég rossz helyzetben is vagyok jelen esetben - úgy "látszik", úgy "tűnik", bizony -, örülhetek neki.

Hurrá

(;-p)

Egek-földek, vizek és egyebek!, mióta vártam, vágytam már erre, vagy ilyesmire...

(...)

Na, nem arra, hogy (ilyen-bármilyen) rossz helyzetbe' legyek, hanem, hogy - legalább látszólag/hallatszólag - érdekelje, mi is van velem, TÉNYLEG.

Végre - remélem és gondolom - alkalmat ad arra, hogy ne azzal éljek vele "szemben" - vagy "kapcsolatban" -, hogy mi VOLT, mi LEHETETT VOLNA, mi LETT VOLNA, és így tovább, hanem azzal, hogy mi LENNE, mi LEHETNE, mi VAN, mi LESZ!

Végre nem kell a múltról esetlegesen hülyeségeket igaznak találtatni...

Végre "ELŐREMENEKÜLHETEK"!

(;-p)

"Probléma"("meg")"oldás" - h**rá!

(;-P)

Elvégre ő az APÁM.

Én pedig az ő - egyik - fia.

(Szeretem.)

((...Ugye...))