Amikor az ember kiskorában (amikor gondolatokkal és érzésekkel kommunikál, vagy még azokkal sem, egyszerűen saját magával, létével, vagy mit tudom én...) "csalódik", mondjuk, édesanyjában, annak határozott szándéka nélkül - bár végülis "beleegyezésével" -, akkor a gyermek, és az, akiben "csalódik", ugyancsak/egyaránt "irreális" elvárásokat támaszt. Nem "lehetetleneket", hanem valószínűleg-épp-nem-létezőket". És aztán elkezdi ráépíteni saját "reális" várakozásait és aktusait és reaktusait. Mint ahogy a gyöngykagylóba tett aprócska darabka köré a kagyló megépíti a gyöngyöt. Tehát egy - "látszólag" - "kellemetlen" esemény is lehet "pozitív" események kiindulópontja.
A kagyló, a darabka, annak odatétele, a víz és a gyöngy is fontos.
Ez lényegesnek tűnik.
És a gyöngyhalász is.
És...
Ez van.
