"Míg a körülmények valóban nagyon különböznek egymástól, a fejlődő gyermek szempontjából egy alapvető és lélektanilag mindig jelen lévő tényezőben megegyeznek: a gyermeket olyan erős külső nyomás éri, hogy kiemelkedni nem, csak alámerülni képes. Mivel rengeteg elemi erejű ingerrel bombázzák, csak reagálni tud, kezdeményezni soha.
Az észrevétlenségbe menekülő önpusztító férfi kialakulását a nárcisztikus környezet számlájára is írhatjuk. Minél önteltebb, elragadóbb, esetleg lenyűgözőbb a környezet, annál kevésbé tud a gyerek kiragyogni belőle. Ezért aztán az ellenkezőjét választja, úgy "véteti észre" magát, hogy egészen eltűnik. Meglehetősen kaotikus családi életű páciensem megemlítette, hogy gyermekkorában mindig elcsavargott és eltévedt - magától értetődően azért, hogy rátaláljanak. Egy másik páciens felnőttként tévedt el folyamatosan - szakmai téren. A sokoldalú tehetséggel megáldott férfi állandóan változtatta a munkahelyét, sőt a pályáját, de nem azért, hogy érdekesebbet vagy jobbat találjon, hanem azért, mert kétségbeesetten vágyódott arra, hogy kitűnjék, elismerjék, de egyik munkahelyén sem volt képes "nagy durranásra". Természetesen sehol sem maradt annyi ideig, hogy megérhessen számára a siker. Az ilyen eltűnés engem Thomas Bernhardt regényének, A vesztesnek egyik szereplőjére emlékeztet. Ez a figura, egy író, annyit javította, radírozta a kéziratát, hogy végül egyedül a címe maradt meg belőle, amely úgy szólt - eltalálták - A vesztes."
(a láthatatlan ember - 5.)
2007.12.11. 15:51 Rege Ata
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://regeata.blog.hu/api/trackback/id/tr386254681
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
