"A páciens hónapokig tanakodott magában, mihez kezdjen a mérgével, ám mindig arra jutott, hogy meg kell óvnia bebörtönzött apját az érzelmi fájdalomtól. Végül mégis úgy döntött, levelet ír neki, melyben közli, ha szabadulása után sem hagyja abba politikai tevékenységét, és nem kezd a családjáért dolgozni (a páciensnek két kistestvére maradt otthon), nem tekinti többé az apjának. Megírta, ám nem küldte el a levelet, de míg ezt fontolgatta, olyan csalódottnak és mérgesnek érezte magát, hogy már-már arra gondolt, az egész család jobban járna, ha az apja egyszerűen meghalna a börtönben.
Egy héttel később telefonon értesítették, hogy apja a börtönben szívrohamot kapott és meghalt, hét hónappal a szabadulása előtt. Tehát itt is valóra vált egy halál iránti vágy. És bár egy felnőttnek több esze is lehetne, az a tudattalan következtetésünk, hogy a harag öl, arra kényszerít, hogy haragunkat büntető depresszióvá változtassuk. A páciensnek ebben az esetben rendkívül nehezére esett tovább haragudnia az apjára - végtére elvhű férfi volt, akit a páciens által rettegett és gyűlölt elnyomó hatalom elítélt, végső soron meg is ölt. A páciensnek viszonylag könnyű volt gyűlölnie - ezért szabotálnia - önmagát, ha másért nem, azért, mert úgy érezte, apja mások javára hozott végső áldozatával értelmetlenné tette önös érdekei érvényesítését."
(veszítve nyerni: beteg, dühös és ellenszenves - 7.)
2007.12.11. 13:49 Rege Ata
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://regeata.blog.hu/api/trackback/id/tr846254691
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
