mert bátrak

"És csoda, ha a gyerek mindörökre fél a saját haragjától? Hogy harag helyett inkább önmagát hibáztatja, és ennek következtében depressziós lesz? Ő valóban hibáztatta magát. Ahogy a depresszió klasszikus elmélete kimondja, befelé fordította a haragját, és depresszióval büntette magát apja mentális meggyilkolásáért. Míg a férfiak között gyakoribb az önpusztítás, mint a depresszió (az utóbbi általában a nőket kínozza), kettejük között fogalmi rokonság van: az önpusztítás a depresszió (unoka)testvére. Az ember mindkét esetben elfogadhatatlan, negatív érzésekkel küzd egy neki fontos személlyel kapcsolatban, és végül önmaga ellen fordítja őket. A nagy különbség az, hogy az önpusztításban ezek a negatív érzések inkább tomboló dühből, mint haragból táplálkoznak, így az érintett személy - aki gyermekkorában sorozatosan elszenvedte a bántalmazás valamilyen formáját - túl "gyenge" ahhoz, hogy magában tudja őket tartani. Ehelyett arra érez kényszert, hogy hatásukra a külvilágban cselekedjen.
Amikor például ez a páciens megharagudott rám, nemcsak depressziós lett, de meg sem jelent a terápián - őszintén megfeledkezett a találkozónkról, csak hogy ne kelljen megmondania nekem, mennyire gyűlöl. Vagy amikor a felesége megjegyezte, hogy túl sokat költ cédére, igazat adott neki, ám másnap még többet vásárolt, csakhogy ezúttal nem szólt róla. Sokkal súlyosabb volt ennél, hogy a munkahelyén elkeseredésében, hogy lassabban léptették elő, mint remélte, elkezdett "betegnapokat" kivenni, de erről is hallgatott. Amikor a főnöke felelősségre vonta, beismerte ugyan a hibáját, mégsem hagyott fel a viselkedésével. Minden egyes fegyelmi intézkedés után többet hiányzott, úgy emelte a tétet, ahogy munkahelyi megítélése romlott - végül kirúgták."