mert bátrak

"Néhány éve saját önpusztító cselekedetemről álmodtam. Érdekes, de mint látni fogjuk, közel sem véletlen, hogy életemnek abban a szakaszában történt, amikor első szakmai sikereimet értem el. Az is lényeges, hogy az álmot - valószínűleg - egy aznapi beszélgetés idézte elő, melyet egy idősebb, meglehetősen sikeres barátommal folytattam, aki szakmai válsággal küszködött. A családommal utaztam, amikor hirtelen elvesztettem uralmamat a kormány fölött. Karamboloztam, és teljesen összetörtem a kocsit. A feleségem, a gyerekeim és én is sértetlenül megúsztuk, de mindent vér, elgörbült fémdarabok és ruhacafatok borítottak. Ennél a pontnál megszakadt a film, és a következő jelenetben vadul szeretkeztem a feleségemmel.
Visszagondolva azonnal eszembe jutott, hogy a családban én vagyok az egyedüli férfi, aki nem törte össze apánk kocsiját. Mindkét bátyám így járt, amikor tizen- vagy huszonévesen kölcsönkapták tőle, de apám sem volt kivétel. A családban természetesen nem vették félvállról a történteket, és a bátyáim sem kaptak kitüntetést azért, mert ronccsá törték az autót. Ugyanakkor ez nem tartotta vissza apámat, hogy évekkel később ki ne jelentse, egyik kocsizúzó bátyám a legjobb sofőr a családban. Megvallom, évekig sokkal nehezebben viseltem az agresszivitásomat - ami nem csak a vezetői stílusomban tükröződött -, mint a bátyáim. Nem mintha alulmaradtam volna a versengésben vagy a viszálykodásban, inkább arról van szó, hogy jobban megszenvedtem őket. Önpusztításom ezért nem a kocsi, hanem az énem őrült tönkretételéből állt."