mert bátrak

"Sok férfi sajnos még a sikeres küzdelem után sem rejti véka alá szexuáls énközpontúságát. A régi időkben - de a világ több táján csaknem napjainkig - így volt a természetes, hiszen a nőkről nem feltételezték, hogy örömet találnak a szexben, és a férfiaknak csak a saját kielégülésükre kellett gondolniuk. A jelenség modern világunktól sem idegen, jelen van például a nem nárcisztikus férfi törekvésében, aki keményen megdolgozik szexuális technikájának finomításáért, hogy sokszoros orgazmushoz vagy a kéj ismeretlen csúcsaira juttassa a partnerét. A partner ugyanakkor valószínűleg élvezi, de érzelmileg üresnek találhatja a szexet, mert a férfi szexuális ajándékát saját teljesítményének énközpontú fokozása motiválja azért, hogy ő elégedett legyen a férfiasságával. Természetesen nincs abban semmi rossz, amikor egy férfi elégedett önmagával, és (hacsak nem ez a szexuális párbeszéd egyetlen és végső célja) boldog lehet az a nő, aki ilyen érzéseket ébresztett benne.
A baj csak az, hogy a férfiak tudattalanul nem feltétlenül szeretnék, hogy egy nő ilyen érzéseket ébresszen bennük. Mint az előbbiekben kifejtettem, életük legfontosabb, első asszonyával teremtett korai kapcsolatuk korántsem a férfiasság, épp ellenkezőleg, a nőiesség érzését erősítette bennük. Éppen ezért képzelik azt néha, hogy (megelőzésképpen) közszemlére kell tenniük és a nőkre kell erőszakolniuk a férfiasságukat. Tapasztalatom szerint sok énközpontú férfi mutogatta magát csupaszon gyermekkorában. Történetüket felidézve kitűnik, már nagyon fiatalon - körülbelül négy- és nyolcéves koruk táján - úgy akarták helyreállítani az önbizalmukat, hogy a péniszüket mutogatták a többi gyereknek. Ezek a páciensek általában kételkedtek nemi identitásukban, mert nárcisztikus anyjuk kislányként, vagyis a maga csinos, szelíd eszményített kiterjesztéseként kezelte őket."