Az Örökös-ben most "nagycsaládosok" voltak a versenyzők mind.

Hogy ez most honnan jutott eszembe?

Elgondolkodtam azokon, akik fiatalok, nők, "esetleg" csinosak-helyesek-okosak-elevenek-stb., felsőfokú oktatásban sikeresen haladnak vagy már diplomázottak, dolgoznak, dolgoztak, vállalkoztak vagy fognak, stb., gyerekük van, és "tulajdonképpen" egyedül nevelik.

Meg magamon, aki "majdnem" ilyen anya gyereke vagyok.

És magam is lassan szülőkorú vagyok bőven.

És talán már tényleg nem nagyon gyerek.

Vajon én tudnám-e vállalni egy ilyen mellett az életet?

Költői avagy szónoki kérdés ez, lehet.

:-)

Legalább akkora felelősség(érzet) kell szerintem hozzá, mint egy tinédzser vagy egy javakorabeli egyedülálló mellé éléshez.

Ahhoz pedig pláne, ha kiderül, hogy az ott nem igaz, vagy nem úgy, nem annyira...

Felnőttebb ember szükséges hozzá - és gyermekebb.

Ezt a magasabb lécet nekem ideje(m) megcéloznom.

"Tedd legalább egy kicsit magasabbra a lécet, mint amire épp képesnek véled magad! és törekedj rá, hogy könnyedén átrepülj felette!"

Igen, ez mindenképpen jobb, mint aktuális aktív képességeimnek megfelelő "lécmagasságot" beállítani magamnak, és azon talán épp-hogy átjutni.

Vagy leverni.

Ha magasabb lécet esetleg leverek, a "hozzám épp közelebbi" magasságot valószínű átviszem.

Ez nem azt jelenti, hogy mindenképpen gyermekkel bíró nőket "célzok meg".

Bár koromhoz képest azok vannak a legtöbben a "hozzám valók/illők" között, feltehetőleg.

(Ugye? *;-p*)

Hanem inkább azt az emberi, emberségi, teljességi szintet, legalább, ami ahhoz, amellé, stb. szerintem szükséges - tőlem legalább-is.

Végre.

(*UFF!*)