A római katolikus egyházban a mai nap a Betegek Világnapja. Ilyenkor szokás "kiszolgáltatni" "közösségileg" a betegek szentségét, annak, aki szeretné, és felkészült rá (felkészült rá pl. úgy, hogy meggyónt, ugye).
Most én is voltam egy ilyen eseményt is tartalmazó szentmisén.
Nem tudom, de amikor néhány hete először szóltak idén róla nálunk, nem éreztem szükségét.
Most azért elgondolkodtam, közben.

Meg más dologban is különleges volt számomra ez a mise.
Már jó ideje úgy ülök be a misékre, hogy (el)várok valamit.
Legyenaz a mise éppen(!) gondolkodtató, vidító, buzdító, tanulságos, megnyugtató, érdekes, ... és rendre épp azzá is válik az adott mise, számomra: gondolkodtatóvá, vidítóvá, buzdítóvá, tanulságossá, megnyugtatóvá, érdekessé, ...
Ettől a misétől  most azt kértem, vártam, hogy megerősítő legyen.

Megint más, és még mindig ugyanaz.
Jézus negyvennapos elvonult böjtjének és megkísértésének történetét már majdnem 33-szor hallottam, misén.
(Gondolom, ugyanis, hogy magzatkoromban is hallhattam éppenséggel.)
Most az az érzésem támadt, megértettem én magam-magam.

Egyébként együtt énekeltem elejétől végig, közösen.