"[...] Közös nevezőnek tűnik, hogy az érintett - személyében vagy szakemberként - zavart, szükséget szenvedő vagy függő emberekkel kerül kapcsolatba. Ennél is fontosabb ismérv azonban azoknak az íratlan szabályoknak a kialakulása a közvetlen környezetben, amelyek megszabják a kapcsolatok további alakulását. Ezek az előírások letiltják a gondok szabad megvitatását, az érzelmek nyílt kifejezését, az egyenes beszédet; a józan elvárásokat, például hogy emberiek, sebezhetők vagy esendők lehessünk; az egészséges önzést, a bizalmat és az önbizalmat, a játékosságot és az életörömöt; egyáltalán mindenfajta változást és előrelépést, amely felboríthatná a család ingatag lélekvesztőjét, legyen az mégoly egészséges. A fenti szabályok általánosan jellemzőek az alkoholista családmodellre, de más családokban is felüthetik a fejüket."
"[...] Íme a saját meghatározásom:
Társfüggő az a személy, aki engedi, hogy hasson rá egy másik ember viselkedése, s aki rögeszmésen uralni kívánja ezt a valakit.
Ez a másik ember lehet gyerek, felnőtt, szerető, házastárs, fivér, nővér, nagyszülő, szülő, páciens vagy a legjobb barátunk. Lehet alkoholista, drogos, testi-lelki betegségben szenvedő; olyan normális lény, akinek időnként rossz a kedve; vagy a korábban említett változatok valamelyike.
Ugyanakkor a meghatározás és ezzel együtt a gyógyulás lényege nem a másik személy, bármennyire is így hisszük. A lényeg mi magunk vagyunk, ahogyan engedjük, hogy befolyásoljon minket mások viselkedése, s ahogyan mi is megpróbáljuk befolyásolni őket: rögeszmés kontrollal, mániákus "segítő akciókkal", gondoskodással, az önutálat határán járó önbizalomhiánnyal, elfojtásokkal, dühkitörésekkel és bűntudattal, különös függési formákkal, a szokatlan iránti elnézésünkkel, önmagunk teljes átadásával, kapcsolatteremtési nehézségeinkkel, meg folytonos körözésünkkel a gyászmunka öt fázisa körül."
