"[...] Mindent túlreagálok.
Ez a gondolat égett mélyen a tudatomba, miközben a rendelőmben ültem. Eddig is épp eleget hallottam a témáról, egészen mostanáig azonban nem fogtam fel, hogy én ugyanebben a cipőben járok.
Igen, a kelleténél jobban reagáltam mások érzéseire, viselkedésére, gondjaira és gondolataira. Előre eldöntöttem, mit kellene ehelyett érezniük, gondolniuk vagy tenniük. Közben persze saját érzéseimet, gondolataimat és gondjaimat is túlreagáltam. Mindehhez úgy viszonyultam, mintha égett volna a ház, mintha beütött volna a világvége. Ez a (hisztériával határos) pánik szinte mindig ott lappangott a lelkemben. Máskor meg elmaradtak a reakcióim. Komoly gonddal szembekerülve nemegyszer hárítottam. Így vagy úgy azonban csaknem mindenre reagáltam, ami csak a szemem elé került. Egész életem másról sem szólt, mint idegen életekről, vágyakról, gondokról, mulasztásokról és sikerekről. Idegen emberekről. Még kisebbségi érzéseim - melyeket úgy vonszoltam magammal, mint valami bűzhödt szeméttel teli zsákot -, még ezek is reakciók voltak. OIyan voltam, mint egy báb, amely szinte felszólítja az embereket, hogy dróton rángassák."
Szellőelfúj1
2008.08.30. 17:28 Rege Ata
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://regeata.blog.hu/api/trackback/id/tr796254218
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
