"[...] Talán úgy kezdődött az egész, hogy elhamarkodott, túlzott reakciónkkal fájdalmat okoztunk magunknak. Az elhamarkodottság és a túlzás önmagában is bántani tud. Mi pedig folyamatosan fenntartjuk a válsághelyzetet. Vérkeringésünket elönti az adrenalin, izmaink megfeszülnek, s mi ugrásra készen várakozunk, holott korántsincs vészhelyzet. Valaki tett valamit, amire mi visszavágunk. Valaki mondott valamit, és mi visszabeszélünk. Valaki valahogyan érez, nos, nekünk is feltétlenül érzésekkel kell ezt viszonoznunk. Átadjuk magunkat az első érzésnek, amely az utunkba kerül, aztán dagonyázni kezdünk benne. Az első gondolat megragad az agyunkban, és egyre ezen rágódunk. Máskor meggondolatlanul kicsúszik valami a szánkon, amit aztán megbánunk. Ugyanilyen meggondolatlanul azt tesszük, ami először eszünkbe jut, anélkül hogy kétszer is megfontolnánk. Ez a legfőbb gond: gondolkodás nélkül reagálunk, anélkül, hogy alaposan végiggondolnánk, mit kellene tennünk, s miként kívánjuk kezelni a helyzetet. Érzelmeinket és viselkedésünket az égvilágon mindenki és minden irányíthatja a környezetünkben. Közvetetten is engedélyt adunk másoknak, hogy ők uralkodjanak rajtunk. Ez azt jelenti, hogy kicsúszik az irányítás a kezünkből, s mi leszünk azok, akiket irányítanak."
Szellőelfúj3
2008.08.30. 17:37 Rege Ata
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://regeata.blog.hu/api/trackback/id/tr296254216
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
