mert bátrak

"[...] Amikor így reagálunk, lemondunk Isten adta jogunkról, hogy gondolkodjunk, érezzünk és tegyünk valamit a saját érdekünkben. Hagyjuk, hogy mások döntsék el, mikor vagyunk boldogok, mikor nyugodtak, mikor jövünk ki a sodrunkból, mit mondunk, gondolunk, mit érzünk. Eljátsszuk azt a jogunkat, hogy a külső viharok ellenére is megőrizzük lelki nyugalmunkat. Olyanok vagyunk, mint egy darab papír, amelyet a legkisebb szellő is felkap.
   Íme egy példa a sok közül arra, én hogyan szoktam reagálni. Otthon van az irodám, és két kisgyermeket nevelek. Miközben dolgozom, ők nemritkán másik helyiségekben hancúroznak: verekszenek, futkosnak, mindent felforgatnak maguk körül, vagy felfalják és megisszák, amit a konyhában találnak. Az első ösztönös reakcióm ilyenkor, hogy rájuk kiabálok: "Hagyjátok abba!" A második, hogy még hangosabban ordítozom. Ez a természetes számomra. Sokkal egszerűbb, mint hogy otthagyjam az irodát, átmenjek a mosókonyhán, és felkapaszkodjam az emeletre. Annál is könnyebb, mint alaposan meggondolni, hogyan is szeretném kezelni a helyzetet. A baj csak az, hogy a kiabálás és üvöltözés nem használ, azaz igazából nem könnyíti meg a dolgokat. Belefájdul a torkom, a gyerekek meg megtanulják, hogy az anyu már csak ilyen: az irodájában ül, és üvölt."