"[...] A túlreagálás többnyire nem hozza meg a kívánt eredményt. Túl gyorsan és túl nagy hévvel válaszolunk, holott ilyen lelkiállapotban aligha várhatunk sokat magunktól. Úgy vélem, a helyzet iróniája az, hogy senki sem kívánja ezt meg tőlünk. Kevés olyasmi van az életünkben, amit nem hagyhatnánk békésebb pillanatokra. És kevés olyan helyzet adódik, amelyet meg tudunk oldani tombolva (még ha a látszat amellett szól is).
Akkor meg miért őrjöngünk?
Azért, mert megijedünk attól, ami történt, szorongunk attól, ami még történhet, vagy épp történik velünk.
Sokan közülünk úgy reagálnak, mintha a világ vége közeledne. Tesszük ezt azért, mert oly sokáig éltünk válsághelyzetekben, hogy a válságreakciók valósággal szokásunkká váltak.
Azért reagálunk, mert úgy gondoljuk, nem kellene megtörténnie annak, amit átélünk.
Azért reagálunk, mert kutyaszorítóban érezzük magunkat.
Azért reagálunk, mert az ember már csak ilyen.
Azért reagálunk, mert úgy hisszük, reagálnunk kell.
Holott kell a csudát!
Nem szabad ennyire félnünk az emberektől (és a körülményektől)! Ők is csak olyanok, amilyenek mi magunk vagyunk.
Nem szabad eljátszanunk a nyugalmunkat! Úgysem segít. Ugyanazt tudjuk, ha higgadtan cselekszünk, mint amikor vaktában, őrjöngve cselekszünk. Voltaképpen erősebbek is leszünk így, hiszen tudatunk és érzelmeink csúcsteljesítményt nyújthatnak.
Ne játsszuk el a megfontolás képességét, ne ugorjunk bele minden csapdába! Senki nem kívánja ezt meg tőlünk."
Szellőelfúj5
2008.08.30. 18:07 Rege Ata
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://regeata.blog.hu/api/trackback/id/tr856254214
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
