mert bátrak

"[...] Korábban beszéltem már valakiről, aki belegabalyodott a rögeszmés aggodalmak hálójába. Sok olyan embert ismertem, aki önszántából (vagy akaratán kívül) komoly gondokkal élt egy fedél alatt: például alkoholista házastárssal, akinek nem állt szándékában jó útra térni; súlyosan fogyatékos gyermekkel; esetleg önsorsrontó kamasszal, aki drogozott és/vagy a bűn útjára tévedt. Ezek az emberek tényleg megtanultak együtt élni a gondjaikkal, vagy éppen az ellenükre kelni és feküdni. Egy ideig elsiratták veszteségeiket, majd módot találtak arra, hogy ne kelljen beletörődve, áldozatként, kétségbeesve tengődniük, ehelyett lelkesedés, béke és igazi hála legyen az osztályrészük mindazért, ami jó az életükben. Ők vállalták a saját felelősségüket. Adtak, segítettek és szerettek. Ugyanakkor saját magukról sem feledkeztek meg. Nagyra tartották önmagukat. Nem ment mindez elsőre, erőfeszítések nélkül, és nem is tökéletesen. Mégis erre törekedtek, s idővel egyre jobban csinálták.
   Hálával tartozom mindezeknek az embereknek. Megtanultam tőlük, hogy a távolságtartás igenis lehetséges. Saját példájukkal bizonyították, hogy a dolog működik.  Szeretném most felvillantani ugyanazt a reménysugarat, és egyszer talán majd ön is továbbadja a reményt. A távolságtartás ugyanis fölöttébb valóságos valami, amelyet táplálni, élesztgetni kell, akkor virul ki igazán.
   Cselekvés és művészet ez egyszerre. És egyúttal életforma is. Én magam hiszek abban, hogy ajándék, amelyet azok kapnak, akik keresik."