A "racionalizáció" az egyik lélektani "önelfojtási technika" megnevezése (is). A jelentése akkor az, hogy a kellemetlen élményt is "ésszerűen megindokolja" magának az egyén.
Nos, lehet, hogy az én "minden rosszban meglátok valami jót is - és fordítva" viselkedésem is efféle "utóösztönös viselkedés". És lehet, hogy nem.

Az érzelmek "elfojtása" pedig...
Ha idegesít, hogy ideges vagyok, ha tehetetlennek érzem magam a tehetetlenségtől, ha szomorú vagyok a szomorúságtól, ... akkor az vajon mi?
Mivel idegesít az idegeskedés, tehetetlenné tesz a tehetetlenkedés, szomorúvá a szomorkodás, ... ezért "utálom" - magamban - ezeket, és a többi hasonlót is, és mint a teafőző üst vagy kanna, egy idő után "sipolni" kezdek és "fütyülni" és "gőzölögni" és "fújni" és "fortyogni" és esetleg "remegni és ugrálni és rezegni" (mint a rajzfilmekben szokás ilyen esetekben). És... ja. És igen.

(Ennek is van értelme, ÉN tudom.)