Igen, ingerült, INGERÜLT... vagyok. És alig van rá okom. Márpedig és mégpedig és éppedig. Csak legalább 2+1 napja nem sikerül eljutni valahová, ahová nagyon hasznos lenne, és viszonylag olcsó (tudtommal 2'000,-Ft-ot hagynék csak ott, ami ez esetben elég méltányos), és már legalább 2+1 napja "hagyom eltoszatni az időt", (ne)hogy elég jókor oda eljussak. 3-kor zár az a hely, és semmi kedvem "majdnem" pontban háromkor "megjelenni" vagy "picivel később". És azért utazzak és rohanjak majdnem egy órát, hogy ingerülten (ne) fogadjanak és ne sikerüljön, amit szeretnék. Semmi kedvem hozzá, akármennyire is mondom magamnak, hogy "ha nem próbálod, nem is sikerül", meg "ki tudja, lehet, hogy jóval jobban és jóval előbb sikerül épp, nosza!". Akkor is utálok "utolsópillanatraejteni" dolgokat. Eh. Pedig délután kettő után már igazán délután van, ugye. Nyávogós taknyos kis lusta izé vagyok, ippeg, ja. És ez külön idegesít.
Csak tudnám, minek.
Kösz, jól vagyok.
Ülök.
És teszem a magamét.
Így is.
Pont.
