Költői avagy szónoki kérdés (inkább előbbi):
Mi a különbség aközött, aki láthatólag szinte semmit sem tesz, és "persze" nem is panaszkodik (TÚL feltűnően, jólvanna, talán, elfogaom...) (lásd én, szerintem), és aközött, aki észlelhetőleg talán szinte mindent megtesz, és "mégis" panaszkodik?
Miért érzem úgy, hogy sokakhoz képest olykor-olykor több az önbizalmam? :-o Olyanokhoz képest, akiknek legalábbis szerintem bővebben volna/van okuk rá, hogy nekik legyen...!? Vagy mi is van vele(m)? :-o Mit érek én ezzel az "olykor-lehet-hogy-bazinagy(nak tűnő)" "önbizalommal", ha sosem teszek semmit sem? :-o
Vajon, ha tennék is végre valamit, eltűnne ez az "önbizalom-izém"? :-o
AFenébeIs...
Nem értem.
