Furaez. Nekem. Mégis. Természetes. Azt hiszem. Lassan egy évtizede nem vagyunk együtt. Jó 5 évig semmit sem tudtunk egymásról. Közben egyszer volt újévi jókívánat-sms-váltás, és semmi több. Majd "majdnemtévesmódon" indult kapcsolatújrafelvétel. Sms-váltásokkal. Majd hetek múlva email-váltások következtek. És nagy utólagos megbeszélgetések is a levélváltásokban. Érdekes dolgok derültek ki. És érdekes sejtések támadtak - legalábbis részemről. Aztán nemsokára "online" csevegések is kezdődtek.
Azóta időről időre email-váltások, netes csevegések, kapcsolatszünetek ("véletlenek", vagyis semmi durca, csak épp nem keresem őt, vagy ő nem üzen nekem), újraérdeklődések-nekiörülések váltják egymást "köztünk".
És ismerjük - amennyire ismertetjük - egymás magánéletét, folyó ügyeit, érdeklődéseit, eseményeit.
A "seképsehang" idő alatt családos lett.
És egy határon túl élünk egymáshoz képest.
Ő nekem a "van is meg nincs is".
Kíváncsi vagyok rá. Élőben (is).
("Ésmegintelölről")
Ő a "voltom". Aki "van".
"Lesz"?
