Nemrég jöttünk haza anyámmal vásárlásból. A "marketban" láttam egy férfiút, és a fekete pulóverjén "át" is látszott a mellkasa, amolyan "kidolgozottas". És egy pillanat alatt "elgondolkodtam". Arra jutottam, hogy vannak "sablontökély" férfiak. Persze, biztos, nagyon jó látni, hogy egy férfi "szép kidolgozott" meg még sokfélét lehetne írni az ilyesmiről. És nem feltétlenül testépítős kidolgozottságra gondolok. Én nyaflaty alkat(ú) vagyok, rámnézésre. Lehet rajta "dolgozni", az is igaz, bőven. Megérné-e, annyira?

Izmaim "állapotára" jellemző: valamelyest elérem a saját csuklómat (tenyéroldalon) ugyanazon kezemmel, pontosabban a gyűrűs- és a kisujjammal, egy kissé (nagyon enyhén ugyan) meg is tudom "vakargatni". Továbbá például: a férfi órák szíjai kicsit hosszúak-bővek az én csuklómra.

Mégis... Az járt a fejemben ott, akkor, az áruházban, hogy nem mindenképpen-feltétlenül szeretnék én "jajdekidolgozott", "húdejóképű", "ahdeszexi", ahogy fentebb lazán kifejeztem, "sablontökély" férfi lenni. Fejlődhetek, persze, de nem rokkanok bele, ha nem baj, sőt, azt hiszem...

Én én szeretnék lenni, testalkatilag - és egyáltalán, külső(i)leg - is. Sőt. Igazán és valóban és tényleg én. Úgy is. Akkor is. Azért is.

Fejlődöm, na.