Ősszel a valóságot nélkülözőt, ám még számomra is mosolyogtatóan valószínűt, valószerűt mondtam ürügyként mulasztásaim megokolásaképp. (Arisztotelész talán mosolyoghatna a sírjában.)
Vajon mi van, ha a valószínűből, valószerűből valóságo(s)t formálok, alkotok, találok?
Azon vagyok ugyanis.