A görcsös önkritizáláson és önelemezgetésen túl vagyok. Évekbe telt(ek). Még a háttérben állnak, és néha előcsapnak ugyan manapság is. Egyben mások görcsös kritizálásán és elemezgetésén is kezdek túllenni. A kritizálás és elemezgetés kritizálásán és elemezgetésén is kezdettől fogva munkál(kod)om hasonló irányba'.

Tudom azt is, hogy hiába gondolok-mondok-írok egyik pillanatban valamit, akár azonnal megcselekedhetem az ellenkezőjét is. 

És hogy ez nem állhatatlanság... 

Arra is rájöttem, hogy amit másoknak mondok, azt adott esetben egyúttal magamnak is mondom épp, akkor is (netán), ha közben észre sem veszem ez utóbbit. És persze: amit magamnak mondok, azt adott esetben másnak is közlöm. 

(Vagy nem.) 

Amit más mond, akár magának, akár másnak, akár nekem, abban is megtalálom nemegyszer a magamnak-szólót.

Ha valaki esetleg elemez, kritizál, vélekedik, akár hazug, vagy megtévesztő módon épp, "velem kapcsolatban", és nem találom teljesen helyesnek és helyénvalónak a kifejezéseit, előbb-utóbb akkor is elgondolkodom, hogy mi lehet benne az esetleg valóban érdemleges igazság "rólam". Hisz bármiféle véleménynek általában van valami alapja, ha hamis, ha téves is, bármiféle hazugságnak általában van valami igazságalapja, igazságmagja, igazságrésze, másképp nem élne meg, talán. 

Még jól működő elemezgetésem és kritikám is általában - szerintem - jóindulatú, jószándékú, jóakaratú és szolid... 

...bár feltehető természetesen, hogy olykor-olykor utat-módot-időt-helyet-okot-célt téveszt, vagy épp hibás, esetleg hiányos. 

Vállalom.