"[...] Vaihinger koncepciója, amelyet fikcionalizmusnak neveztek el, egy teljesen biológiai és funkcionális lélektant foglal magában. Azt is lehetne mondani, hogy a logikát a biológiára redukálja. Megismerésünk, amely a szó abszolút értelmében távol van attól, hogy "igaz" legyen, nem más, mint a győzelem biológiai eszköze a létezésért folytatott harcban. A megértés "kategóriái" nem mások, mint kényelmes eszközök ahhoz, hogy érzeteink végtelen sokaságán uralkodjunk. Tudományos vagy egyéb koncepcióink nem mások, mint logikai ellentmondásokkal terhelt fikciók, de bizonyos mértékben mégis jók, mert lehetővé teszik, hogy gyakorlatilag hasunk a valóságra. Úgy élünk, "mintha" - "als ob" - a világ megfelelne ezeknek a fikcióknak; "mintha" a valóság olyan volna, amilyennek elképzeljük! Nem sokat számít koncepciónk képzeletszerűsége, ha lehetővé teszi dolgaink rendezését. Nem sokat számít, hogy a dolgok léteznek-e a valóságban, hiszen a "dolog" fogalma szintén fikció - elég, ha mi úgy viselkedünk, "mintha" léteznének, hisz ez a viselkedési mód gyakorlatilag előnyös. [...]" (E. Claparede elemzése in: Edouard Claparede: A funkcionális nevelés - Ford.: Süpek Ottó - Tankönyvkiadó, Budapest, 1974.)
2010.10.22. 15:43 Rege Ata
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://regeata.blog.hu/api/trackback/id/tr496252600
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
