"- [...] Meg tudná mondani, anélkül, hogy beolvasna, milyen férfi kell magának? Tán még hasznát vehetem... más alkalommal.
- Kész a tea - mondta Suzy. Odanyújtotta Dokinak a gőzölgő csézét. - Hagyja még egy kicsit állni. A cukor ott van abban a csészében az öltözőasztalon.
Miközben Doki a teáját kavargatta, Suzy megszólalt:
- Ha nem csak... úgy viccből kérdezi, megmondom.
- Nem viccből kérdem - felelte Doki.
- Akkor oké. Lehet, hogy amilyen férfit én szeretnék, nincs is, nekem mégis olyan kell. Azzal biztatom magam, hogy igenis, van ilyen. Szóval nekem olyan fiú kell, aki tárva-nyitva áll. Talpig férfi. Azt se bánom, ha rámenős fiú, csak legyen rajta ablak, amin beleláthatok. Mindenki mással ugrálhat, csak velem nem. És szüksége legyen rám, mint egy falat kenyérre. Olyan fiúnak kell lennie, akinek nem volna semmije, ha én nem volnék. És mondhatom, barátocskám, hogy az ilyen fiú kap is velem valamit! [...]"
(in: John Steinbeck: Szerelem csütörtök)