Most megint reménykedem titokban, hogy viszonylag "normalizálódik" itthon a helyzet. 
Hogy végre legalább valamelyest-valahogyan "hagynak" és "engednek" és "segítenek" és "elvárnak" felnőni, és úgy is viselkednek, valahogy "természetesen".
Komolyan, már nem egyszer reménykedtem, hogy végre valamit nagyjából megfelelően komolyan vesznek, ami a "családunkat" illeti, és őszintén és igazán (és nem jobban és nem kevésbé lehetőleg).  
Most újra érzékel(ni vél)ek reménytsejtető apróságokat. 
Kiderül, remélem, hamarosan, végre!