A természetben a hímet nem érdekli, hogy mi van a nősténnyel és a kölykökkel, a lényeg, hogy minél nagyobb és biztosabb eséllyel legyenek felnőttek és életrevalóak és további szaporodásra valóak a saját génrokonai. A természetben a nőstény ugyanezért keresi a minél tutibb hímet, a lényeg, hogy a génutódai minél nagyobb valószínűséggel minél inkább megérjék a minél hatékonyabb és szaporodásbiztosabb felnőttkort. Ezzel együtt és ezen belül és ezen kívül és ezen túl mind a saját egyéni élvezetét és érdekeit nézi. És kész.
A hím tigris általában veszélyt is jelenthet a kölykös nőstényre, úgy is, hogy az az adott hím saját kölykeit neveli (egy, a nőstényétől és kölykeitől távol járó-vadászó hím honnan tudhatná, hogy a sajátjairól van szó, és nem szólnak bele még közvetetten sem a saját eredményességébe?). A hím oroszlán is talán szinte csak azért él a nőstényei közelében, mert azok egymagukban egyrészt képtelenek lennének egészen biztos eredménnyel vadászni (olykor szükség van egy egész nőstényoroszlán-csapatnak is a hím erejére), márpedig a gének szaporításához a sikeers vadászat elég fontosnak tekinthető, másrészt biztosítania kell, hogy az ilyen "önállótlan" nőstények között egészen biztosan a saját génjei sokasodjanak és szaporodjanak.
Az ember-férfi sem feltétlenül van jelen a gyermekei életében, ha legalább az valószínűnek látszik, hogy legalább egy-néhány legalábbis megéri az érett és szaporodásbiztos felnőttkort. Az, hogy a felnőttkort megérve mi történik egészen pontosan, már kevésbé lényeges az "apának", a gén-rokonságának terjedése alapjában véve többé-kevésbé biztosítottnak tekinthető. Manapság pedig nagyrészt feltehető, hogy a gyermekek legalábbis a felnőttkort elérik, küszöbére ér(het)ve az apjuk (és anyjuk) génjei további sikeres továbbításának. Tehát a férfinak kevésbé szükséges odafigyelnie az utódaira, az előző évszázadoknál biztosabb lehet benne, hogy ha nem is lesznek kapásból további génrokonai, de (legalábbis némelyik) gyermeke legalábbis megéri az érett(?) felnőttkort (ami ugye a további génrokonság-növelés "egyik" "alapja" ("lehet(ne)")).
Ha kevés volna a nő(stény) (a férfiakhoz/hímekhez képest), természetesen többé-kevésbé jobban kötődnének a férfiak is a nő(jü)khöz (és a gyerek(e(i)k)hez). A (férfiakhoz/hímekhez képest) sok/több nő(stény) növeli a lehetőségét és az esélyét annak, hogy természetesen többször is és a belterjesség/vérfertőzés veszélyei lehetséges csökkentésével megcselekedje amit megkövetel az evolúció a genetikai továbbiak érdekében.
Na, hát.
És a példák és magyarázatok még hosszan sorolhatók.
Hm
