Megint írtam, s küldtem is el egy "egyházi" témájú eszmefuttatást kedves káplán testvéremhez, és ezúttal a plébános atyának is "külön" (ugyanazt, "persze"). Email-ben, nanáhogy.
Sok mindent sikerül többé-kevésbé a saját arcomra átformálnom, ami a templomi hívői dolgokat illeti. Már írtam a templomba-érkezésről ("nem vagyok méltó" jelszóval), a "latorságról" (hühü!), most pedig az "Egy-Kis-Ház"-ról, vagyis saját gondolataimban a gyóntatófülkéről.
Mindannyiszor meglepem káplán barátomat. Az első után visszaírt, értelmezést "kérve", a másodikon talán még most is rágódik néha-néha (persze: ha és egyáltalán), ... Kíváncsi vagyok, ehhez, a maihoz, máig legutóbbihoz, mit "szól" ("majd").
Érdekes, hogy régente milyen gúzs volt számomra a templomba "járás". Most meg "át-gondol(kod)(gat)om magamban", és SZÁMOMRA már-is "egészen más a ... fekvése/állása/ülése/járása/maradása".
Ehhez kellett ugyan néhány könyv is az elmúlt években.
Kezdődött például:
Cyril Massarotto: Isten a haverom
Majd
Robert Wright: Isten evolúciója
Később:
David Safier: Pocsék karma
majd:
David Safier: Jézus szeret engem
... és még néhány a különféle imákról, különféle vallási életkorokról-érettségekről, ... ezek most nem jutnak elég pontosan eszembe.
Szóval, kellett jónéhány könyv, persze, hogy átalakuljon a görcsös hozzáállásom, és jelentősen feljavuljék bennem az egész.
Szerintem.
Most tehát várom a káplán-tesóm "reakcióját" (legalább' az övét).
"Ámen"
;-D
