Érdekes ez az elmúlt alignéhány év, hónap, hét, nap, óra, perc...
"Saját" szobám - "szobáim" - lettek, "saját" közlekedővel ("köztük"), "saját" szekrényekkel.
Saját számítógépem, saját internetem, saját jogú saját telefonjaim.
Saját kis "edzőlehetőségeim". Tíz-tíz kilós egykezes súlyzók (cserélhető tárcsákkal természetesen), fitnesz-szintig elégséges egy pár "gagyi" kettlebell, gerincerősítő nyújtózáshoz megfelelő "kerék", lógós gyakorlatokhoz megfelelő "kifeszíthető" rúd, a gumilabdák a gerinctorna mellett immár egyéb "edzési" célra is szolgálnak, ... Felfedezhettem az ágyakat és a székeket és az ajtókereteket és a fals (tartásra valójában komolyan alkalmatlan, egyébként elég stabilnak tűnő) faoszlopokat (noja, a tetőtérben!), még a régi dohányzóasztal is remek tornaeszközzé is vált, ...
A "saját" helyiségeimben "saját" rumlit hagyhattam kialakulni. Immár hónapok óta (ki emlékszik az ezzel kapcsolatos bejegyzés(ek)re?).
Megvannak - nagyrészt, legalább - az eddigi egyetemi tanulmányaim során hazavásárolt könyveim, és egyre több azután beszerzett is. Viszonylag sok (és egyre több) témában.
Az időzíthetős szép délceg-daliás barna állóventilátor is itt áll még a közelemben, "ám" nemrégóta egy USB- és hálózati csatlakozóval is bíró kis 3 wattost egyfokozatúst használok - arctájék-hűtésre bőven megfelel, ahhoz képest "pedig" elég erős légáramot képes kelteni (lehet, hogy a legalábbis látszólag fémlapátjai miatt "is").
Meglepő módon apám is szóvá tette immár, hogy fél az egészségi állapota, illetve az azzal kapcsolatos nemfeltétlenülkellemes esetleges lehetőségek miatt. Szavakban, magától, nyíltan és egyenesen kifejezte, hogy fél. Hopsz. Valószínűsíthettem volna egyébként, hogy amíg nincs vagy nem lehet viszonylag komolyabb, "netán" kényelmetlenebb "baj" a helyzetével-állapotával, le se tojná, körülbelül. Lehet, hogy ha "rendbeteszik", újra le se fogja tojni, körülbelül. De ez még a jövő zenéje, úgymond, ugyebár, és reménykedem, hogy legalább egy kicsit saját(-is-)felelősségre "tanítja" a (")halálfélelme(").
Testvérem valamiért szólt, hogy "most" ő menne az ebédért. Ami azt illeti, ez azt is jelenti, hogy nem kívánja például, hogy autóval jöjjön-menjen. Magától szánta el magát, magától szólt, és magától ment. Igaz, most még nem ért valahogy' haza, de én reménykedem, hogy tényleg vállalja ő is a saját körében "legalább-is a saját élete vitelét".
Baromi fárasztó volt - nekem, illetve szerintem - (")helyettük(") és (")helyettem(") "is" gondolkodni (és cselekedni, "netán", "esetleg"). És gondolom, nekik is valami hasonló élményük (is) volt "belül" (vagyis ők is úgy is érezhették, hogy a "többiek" és "saját maguk" (")helyett(") is gondolkodniuk (meg cselekedniük) (is) kell(ene) ("netán", "esetleg")).
Anyámról miért is nem esik szó "ezúttal"? Mert nekem most az a fontos, hogy a család többi férfitagjával mi a helyzet - ugyanis és elvégre és hiszen (stb.) én is a család egyik valós férfitagja vagyok (eddig kb.: "volnék, lehetnék, kénelegyek, ..." - azt hiszem én).
Közelebb vagyok a valósághoz és a céljaim valósulásához. Mindközelebb. Vélem és remélem én.
Na, megyek is tovább erősödni IRL.
