Naah,ezt aztan nehez volt felfogni egy szokének,de aszt hiszem megértettelek...szóval a válaszom: szerintem van olyan ki gyavanak lenni is gyava,bar nem tudom annak mi értelme

borsika, köszönöm. Kifejtenéd a magadét? Mármint, hadd értsem a válaszodat jobban!

Rege, miben mesterkedsz?:))))) Mindenesetre én szorítooook!!!!!!!!!:)

Krikszi, látod, épp ez az: szeretnék már végre nem "mesterkedni" - abban az értelemben, hogy nem "ál-" lenni, nem "mesterkélt", "erőltetett", "görcsös", ... és így tovább! Köszönöm, hogy-ha szorítasz! :-)

Ezt találtam a lehosszabbnak, hát erre reagálok. Nem gondolom hogy gyávaság lenne, inkább valamiféle kisebbrendűségi érzés. S ez a blogomból is kiderül. Kisebbrendűnek, kevesebbnek éreztem magam annál, aki vagyok, mert szörnyűséget tettem. Az okok nem mindig világosak, mert az ember kiszámíthatatlan. De ettől nem vagyok kevesebb, hiszen valaki egy életet épített rám, s most bármit mond is, akkor is rám építette. Gondold csak végig! Mit lesz, ha elmondod? Azt írod közelebbről akar megismerni, tehát baj nem lehet. Maximum az idő múlásával kiderül, ez nem az az érzés, ami nektek kell. Lehet, hogy nem jön össze, ezzel a saját esetemben is tisztában vagyok. De tudni fogom, hogy megtettem és MINDENT megtettem. Tényleg megtettem. Mi lett, hogy gyáván sem voltál őszinte? Elvetted magadtól az esélyt, hogy megtudd, sikerült volna-e. Nem tettél meg mindent, sőt a legfontosabbat nem tetted meg. Add magadat, ahogyan mától én is azt teszem, legyen az igazi képed abban a valakiben. Hogy kellesz-e Neki, azt majd eldönti. De Te akkor is tudni fogod, hogy mindent megtettél.

Mandula, értelek, azt hiszem. Többek között az is járkált a fejemben közben, hogy az ilyen előzetes "megbeszélés"-szerűség nélkül hiába akarom, hogy a másiknak, főképp a másiknak jó legyen. "Alulról" nehéz igazán tudni és tenni, hogy mi a jó... Tudom, hogy a másik "végen", az igazán-nagyon-jól-csinálók közt ugyancsak az a top (a férfiak közt), akinek a másik jóérzése a fontos. Na, és itt van a nonszensz vagy paradox számomra: utóbbiak élvezetből és nem valamiféle csakazért-is-a-legjobbat-akarásból igyekeznek a másiknak jóérzést teremteni... Szerintem. Mindkét esetben érezheti úgy az emberfia, hogy a maga részéről mindent megtett. Mégis milyen más! Tovább gondolkodom közben ezen is, természetesen. Ki akarok lyukadni végre valamire, ami nekem IS jó. :-)

Úgy-tenni, mintha igazán elememben-lenni-tudnám-rezni-magam (illetve mintha igazán-elememben-lenni-érezni-tudnám magam - mindegy, szerintem melyik megfogalmazás a "jobb"), akármennyire is igyekszem a jóra, nem úgy fog elsülni, mint ahogy és amire én valójában igyekszem. Mert eleve ott van az érzés, hogy ez csak a másik miatt van, hogy az ne érezze hiába magát így vagy úgy de (")jól(")... :-(

Ata! Alulról nemcsak nehéz, hanem lehetetlen jót tenni. De miért is vagy alul? Mert nem érzed elég jónak magad? Kevesebb vagy, mint a profi élvezethajhászok? Mert másképp közelíted meg a dolgokat? Nem! Épp ettől leszel több. De csak annak a szemében, aki igazán értékel Téged, igazán látja, hogy bármit teszel és ismétlem BÁRMIT!, azt azért teszed, mert azt akarod, hogy Neki jó legyen. Mert ha jó Neki, neked is jó. Nem tudom mennyire értetted meg a blogomat és persze a történetnek nagyon az elején járok még. De azt gondolom ebből a kis részből is kitűnik, hogyan alakult ki és differenciálódott napról- napra a kapcsolatunk. Én hazudtam Neki a saját kisebbrendűségi érzésem miatt és mert azt gondoltam, hogy ez a jó Neki. Nem bíztam abban, amit ma már tudok, hogy az igazsággal is szeretett volna. Kicsi az esély, de úgy döntöttem megpróbálom. Elérni azt Mandyként, amit Kataként elértem. Mert Kata is én vagyok, tehát képes vagyok rá. Mindig is képes voltam rá, csak kevésnek éreztem magam egy ilyen csodálatis emberhez. De hogyan lehetek kevesebb, annál a személyiségnél, aki szinténm magam vagyok? Hogy kellek-e így Neki, majd elmondja. De én megtettem. Érted ugye?

Mandula, igen, úgy hiszem, értem. Közben eszembe jutott azért valami... Megjelenik, mint blogbejegyzés is... :-)