Tény, hogy meg kell beszélni. Muszáj. És merni kell őszintén mondani. Ezt is muszáj. De nem előtte. Az olyan iskolás lenne. Hatalmas élmény megtapasztalni mit szeret a másik. Mitől hozod ki úgy önmagából, hogy a test korlátai nélkül szárnyaljon. Hatalom ez, akárki akármit mond! DE! Ennek a hatalomnak jelen kell lennie az összes többi területen is. Mert ahogyan egy nőnek mindig éreznie kell, hogy NŐ, egy férfinak is hogy FÉRFI. Én minden pillanatban NŐnek érzem magam a Kedvesem mellett. Még ezekben a csúnya időkben is. S minden pillanatban FÉRFIként kezelem, mert az. Rejtett pedig csupán addig marad, amíg rejteni próbálod. Kérdés: megéri-e?

Természetesen nem arra gondoltam, hogy a pasi sajnáltassa magát, vagy nyavajogjon, vagy letörtködjön, vagy pesszimistáskodjon, vagy depresszexpresszkedjen, vagy bármi módon érzelmi és lelki zsarolással éljen magát és a világot illetően...

...és nem is arra, hogy iskolás dresszív módon agyalogjon feleslegesen, az adott elkövetkezhető pozitív élmények közvetlen megtapasztalása "helyett" vagy annak "ki/meg/elkerülésére", "megelőzésére"...

Tudom:))) De ha ezt érzi miért ne? Miért ne lehetne azért férfi, mert Ő épp sajnálatra vágyik, vagy sötétebben látja a világot? Miért kell egy férfinek mindig büszkén állnia. Az én Kedvesem elmondhatatlan módon összetört. Mégis csak még jobban a FÉRFI lett számomra, mert ez ki is mutatja. Nem játsza el az erős hímet, mert az nem lenne igaz. És aki szeret észreveszi, hogy nem az...

Egyszerű a megoldás, azt hiszem: úgy VISELKEDNI, hogy a nő nyíltan és közvetlenül észrevegye: "Képes volnék rá, de most szerintem bizonyosan nem. De természetesen(!) mindent megteszek, hogy NEKED (is) jó legyen."...

Látod, épp ezen "agyalgok". Hogyan tudja meg a nő egyenesen és őszintén? Előtte, helyette, közben, utána, miatta, érte, ...?

Így van! Ez nagyon így van! Többször előfordult ez a mi kapcsolatunkban is. De ettől csak erősödtünk. Mert a legrosszabb passzban is arra törekedtünk, hogy a másiknak jó legyen, a saját hangulatunkat nem titkolva is jó legyen. Romokban hever és mégis engem félt. Kell ennél több??? Nem.

"Baromi rosszul vagyok, de azért Te legyél jól!" - ez olyan szörnyű állapot és helyzet, szerintem. Nem lehet rá igazán mit mondani... és tenni sem sokat. (Jó, tudom: "de azt a keveset valóban és ott és akkor és úgy meg KELL tenni, és természetesen, magától értetődően, és kész...")

Összetett dolog és nem könnyű. De nem is lehetetlen. Hogy én honnan tudom? Sok-sok beszélgetés, őszintén kimondott dolgok és az az érzés, hogy bármit teszek nem válok élvezeti cikké, és az én boldogságom marad akkor is az első. Olvasd a blogom történetét és biztosan rá fogsz jönni.

A férfi megoldja magában, vagy hívja segítségül a nőt? Vagy egyszerűen legyen a társaságában, még ilyen (olyan) elviselhetetlenül rossz/leromlott állapotban is? Vagy erőlködjön, hogy a nő attól még röhögjön, akárhogy és akármiért és akármicsodán ... is? ...

Szörnyű állapot és helyzet ez igaz. Tőlem függ, hogyan reagálom le, s a reakcióm a szerelmem függvénye. Mi is kell most? Előtérbe helyezni az Ő érdekeit. Mindenekfelett. Mert szüksége van rá és talán rám is. És ehhez mi kell? Abszolút és feltétlen bizalom irányába. Hogy tudja bármit teszek és bármit írok vagy mondok, minden az Ő épülését szolgálja...

borsikával egyik este "megbeszéltük", hogy látszik rajtam, hogy én alapvetően mindenkinek meg szeretnék, meg akarok felelni, és valószínűleg azért is ilyen bonyolult a stílusom... Látod, ez is benne vagyon nem-sokkal-korábbi "agyalgásomban". Mármint, én így is folyton arra törekszem, hogy a másiknak, akárki is az, lehetőleg minél jobb legyen... még akár úgy is, hogy én valójában valahol mélyen (vagy nem is olyan mélyen?) belül nem úgy, esetleg nagyon-nem-úgy ...érzem... magam... és mást ...sem(?)... Eh.

Most pedig épp fenemód belelendültem az "agyalgásaimba"... Bocsánat, "fékezek", kicsit "visszaveszek a habzásból is"... :-)

A férfi is ember. Neki is kell segítség. Ahogyan a Kedvesemnek is kell. És Ő engem hívott. Azt a nőt, aki az állapotát okozta. Kapcsolatban vagyunk, pedig valljuk be sok férfinak hitt férfi eldobott volna. És kimondja, hogy szüksége van a segítségemre. Miért tudja ezt megtenni? Mert tudja, hogy soha nem nevetném vagy röhögném ki. Szánalmasabb, kevesebb ennél? NEM! Sőt, sokkal- sokkal több! Gondold csak végig, ha Te vagy az Ő helyében, mekkora erő kell pont engem segítségül hívni!

Az én hazugságaimnak a fő forrása is az volt, hogy meg akartam felelni. Megérte? Nem. Ha magamat adom, most nincs blogom. És van Ő. Mert honnan is tudod igazán, hogy mi az ami az adott percben biztosan megfelelő a másiknak? Ember vagy, s mint ilyen tele rossz döntésekkel. Nem megfelelni kell mindenkinek, hanem olyan emberekkel körülvenni magad, akik elviselik, elfogadják a hibáidat. Bármit is tegyél.

Már nem emlékszem, de hamarosan visszanézem, mit írtál az utóbbi napokban, mi hajlított (volna?) arra, afelé, hogy szétváljatok... Mert én például értetlenkedtem, totojáskodtam, és - így vagy úgy - állítólag vérig sértettem a voltomat, annak idején. Úgy rémlik, úgy rémlett, ő már napokkal korábban... vagy annál is korábban el akarta varrni azt a kapcsolat-se-szerűséget... Az is furcsa volt, hogy idén újévkor mosolyogva reagált az újévi köszöntö-sms-emre (4-5 éven át semmi sem volt a szakítás óta köztünk, és ama sms óta sincs több!)... Az utóbbi napokban ezen is elagyalogtam. Valószínűsítem immár, hogy nem voltam belé szerelmes. S ezt egyikünknek sem bírtam bevallani. Magamban sem. Az vonzott, hogy valaki valamiért "mégis" valahogy személyesen és "külön" ember(i)nek és rokonszenvesnek talál, és ezt valahogy ki is fejezi... bizalmasan vagy sem... Eh.

Legelső dolgom most saját magamnak megfelelni. Minél jobban. Ugyanis - szüleimen, bátyámon és kutyánkon kívül, úgymond - senkim sincs. De én vagyok magamnak. Ez pedig elsőrangúan fontos, azt hiszem. Az alapja a többinek, ami még lehetséges velem...

Hogy mit tettem? A saját érzelmeimmel felruháztam egy másik "nőt" és felépítettem egy másik életet. Hogy közben az a másik nő az énemmé vált, lényegtelen és apró részletkérdés. Ő jövőt épített rám. Hitt bennem. S most elvettem Tőle mindent, amiben hitt. Így ahogyan Ő mondja az igaz dolgokra is sár fröccsen. De mégis itt van és kommunikál velem. És nem akarom elkiabálni, de talán hagyja is, hogy segítsek. Kérdem én, hány büszke macsó lenne erre képes?

Amit magadnak megfelelsz, meg fogsz felelni mindenkinek, akinek fontos vagy. Bármilyen téren. És lesznek olyanok is akiknek nem leszel jó így sem. És akkor mi van? Legfeljebb nem beszéltek. Lényeg, hogy magadnak megfelelj. Onnan már könnyen megy...