"-Felelős vagy a rózsádért."

_________

Hm.
Vajon folytatom, ugyanúgy, mintha mi sem történt volna közben, a beledumálást a magam és mások életébe, vagy esetleg épp csak - például - segítek, más szempontból, esetleg jobban, jobb szívvel, feldolgozni, megérteni, felismerni, ... dolgokat?
Hm.
...és tovább élni?...
Hm.

______

Önismeret- és önbizalomhiány.

Azt hiszem, mióta az eszemet tudom, mindig szorongás-szerűség tört rám, ha valamit tettem vagy nem-tettem, és nem tudhattam minél hamarabb illetve lehetőleg azonnal, hogy jól tettem illetőleg jól nem-tettem.
Sőt. Sokszor azon kaptam - és még kapom is manapság is - magam,hogy miután valakinek valamilyen élményt okozok illetve -nem-okozok, magam felé fordulok: na, ezt tényleg igazán jól tettem, mit (nem-)szúrtam el benne, hogyan, miért, mennyire, mitől, minek, ...?
Sőt. Szorongásom, félelmem van a bizonytalan vagy "túl kicsi" járó- illetve álló-felületeken, főleg magasban illetve mélységek felett (létrára sem nagyon merek valamiért mászni, ha nincs a közelben valami könnyen-gyorsan kézmozdulattal elérhető ugyancsak biztos pont). Nem szeretek, nem merek esni, hirtelen és váratlanul, ráadásul még szándékosan sem - se el-, se le. De uszodában sem merek ugrani a medencébe, néha még a partjáról sem, nemhogy a rajtkövek mellől, pláne nem a rajtkövek tetejéről... És nem szeretek nem "hagyományos" testhelyzetben lenni - lásd nem szeretek bukfencezni, cigánykerekezni, vagy fejjel lefelé (pláne hátrafelé) lenni (sem levegőben, sem talajon, sem vízben), nem szeretek bizonytalan testhelyzetekben lennni (mondjuk, hirtelen-váratlanul hosszabb időre "elveszteni" a tájékozódásom a víz alatt egy váratlan belebukás következtében)... Ugyanakkor, ha legalább viszonylag biztosnak és komolyan biztonságosnak mondható "talaj" (palló, padló, lap, stb.) van a lábam alatt, és "hagyományos" testhelyzetben lehetek illetve járhatok-kelhetek, még tér- és magasság-iszonyom sincs. És játszi könnyed-komoly tudok lenni. Legalábbis úgy szoktam tapasztalni, külsőleg.

Mindeme érzéseknek, szorongásoknak avagy félelmeknek sejteni, tudni vélem az okát, ürügyét, eredőjét. Talán többet is.

Nekem kell leküzdenem ezeket, magamnak, magamtól. Úgy, hogy végrehajtom őket, kipróbálom, sőt, esetleg gyakorlom. Kipróbálom, végrehajtom, gyakorlom, magamtól, kedvvel, szándékkal, spontán, lelkesedéssel vagy sem, kipróbálom, végrehajtom, gyakorlom, rendszeresen és véletlenül, váratlanul, hirtelen és akarattal, ... Kipróbálom, végrehajtom, gyakorlom, ...

A világgal és magammal szembeni ismeretlenséget és bizalmatlanságot és bizonytalanságot le kell küzdenem, magam, magamban, magamnak, stb.

Tudom, hogy részemről teljesen oktalan és jogtalan ez az egész félelem vagy szorongás vagy mi a szösz... Az összes többi valamikor jogosnak tűnően felbukkanó, kialakuló, felcsillanó szorongásaimmal és félelmeimmel együtt.

Nekem kell feldolgoznom és helyretennem ezeket a hiátusokat, pauzákat, kitérőket, gikszereket, bakikat, remegéseket, stb. is.

Minél hamarabb, annál jobb. De nem elsietve és lélek- és szellemtelenül. Szívvel-lélekkel, nemkevésbé: időben, módján, helyén, és így tovább. Magamtól, magamnak, magamban, stb.

Ahogy, amikor, amiért, amitől, ... a legjobb.

Nekem.

IS.

Bizony.

Én leszek tőle az, még-jobban, ami vagyok. Sőt. Több leszek, jobb leszek, új leszek és ÉN leszek.

Sőt.

______

2005. augusztus 20. szombat hajnaltól 12 napig egyedül leszek. Magammal. Meg a kutyánkkal. Meg a házzal és a kerttel. Meg az ügyeimmel, dolgaimmal, könyveimmel, írásaimmal. Meg a gondolataimmal, érzéseimmel, érzelmeimmel. Egyáltalában leginkább a saját sorsommal.
Reménykedem.
Komolyan.
Élőn.
Tényleg.
Igazán.
Rendkívül.
Rendesen.
____

Van (volt?) otthon egy Apostol-lemezünk. Állítólag anyai nagyapám
kedvelte őket. Aztán, valamikor, egy-két hallgatás után (csak az az egy
lemez van meg nekünk tőlük) én is meg-megkedveltem a számaikat. Több
éve örültem, hogy "felújították" magukat. Megvettem a kazettájukat, és
végre még több dalukat ismerhettem meg.
Tegnap hallottam az egyik számuk feldolgozását a rádióban.
Érdekes volt. Bizonyos élmények után sok évvel, más bizonyos élmények után néhány nappal.
(Íme a hallott feldolgozás szövegének törzse:

Apostol :
Ma este felmegyek majd hozzád

1. Ma este felmegyek majd hozzád,
És mindent elmondok neked.
Mióta kettőnk útja szétvált,
Még nem voltam veled.

2. Ma este ott maradok nálad,
És hogyha te is akarod,
Gyújts meg egy színes gyertyaszálat,
Abból mindent megtudok.

3. Mindegy, hogy hiszed, nem hiszed,
Még ma is nagyon jó veled.
Ott leszek nálad, ha te is vártad,
Adj hát egy kis jelet!

4. Ma este ott maradok nálad,
És hogyha te is akarod,
Gyújts meg egy színes gyertyaszálat,
Ha ottmaradhatok!)

Szóval,
érdekes volt. Eszembe juttatta az együttes néhány másik számát. És az
derengett fel, hogy most már egészen más hangulatban és kedvvel
hallgatom, hallgatnám ezeket a számokat, mint először, és mint néhány
éve, ugyancsak.

Emlékszem, ők, az egyik számuk, adta az
ötletét a legelső nem nyakatekert saját internetes "nevemnek". Nem túl
előnyös hátsó gondolataim voltak magamról akkoriban. Mégis, történt
aztán valami... Na, mindegy.

Bocs', most elgondolkodtam megint... Majd még írok.
_

Most találtam ki, városba jövet.

Én vagyok a lámpás, én vagyok Aladdin és én vagyok a dzsinn.

Némi parafrázis vagy reminiszcencia (latinizmusok, hej!) a keresztény "Újszövetség" nyomán (esetleg), külső Ezeregyéjszaka-beütéssel, tőlem.

Főleg - Nekem.
___

Aki nem engedelmeskedik saját magának, az valójában nem nemet nem tud mondani, hanem igent.
___

Nem akarok olyan lenni, amilyennek látszom.
Olyannak akarok látszani, amilyen vagyok.
Nem csak olyan akarok lenni, amilyennek látszom.
Olyan akarok lenni, amilyen vagyok.
___
Ki vagyok fáradva.
Magamtól.
Sírni tudnék.
Tudnék?
Magamtól...
?
___

A hétvégét főképpen totojázással tévézéssel meg aztán olvasással töltöttem.
Ennek egyik eseménye volt, hogy vasárnap éjjel nem aludtam. A kutyám mellett ültem. A kutya pedig mellettem feküdt.
Én meg gondolkodtam, vagy legalábbis úgy tettem, mintha értelmesen nézném a tévét.
De elegem lett.
Meg késő.
Meg persze korán.
Én meg befejeztem az olvasást.
Mára tehát az utóbbi napokban olvasott könyv (néhányan a blogolon tudják, hogy melyik) elolvasását teljesnek állíthatom részemről.
Azóta sem nyitottam ki másikat.
Elgondolkodom időről időre.

Fáradt vagyok, álmos, és jóhogy tudoménmilyen.

Amikor belépek a netre, magától értetődően fellépek msn-re is. De most ott is csak Vagyok. Aktívan, vagyis nem teszem magam "Rejtettbe" sem. Csak Elfoglalt vagyok. De az - magamban - igazán.

Ui.: Némelyeknek ugyancsak ajánlani tudnám az említett könyvet. De persze csak személyesen. Természetesen: elolvasásra.

UFF!
___
Írok.
Levelet.
Magam.
Magamnak.
Aztán válaszolok.
Majd reagálok a válaszra.
Jó lesz végül.
(Ugye...)
___

A levelet, a kiindulót sem, még nem írtam meg. Nem volt eddig időm és alkalmam rá. De akarom, hogy legyen, tehát hamarosan lesz. És megírom. Hát.

Egyébként.
Nem vagyok jól. Ami a külsődleges egészégi állapotomat illeti. Tegnap
hazaérkeztek szüleim és bátyám Horvátországból. Este pedig vaéa,o
szénanátha-félém lett. Évek óta nem volt sem ez, sem az, nálunk, nekem.
Most is próbál nedvedzeni az orromban valami. Eh.

Nemkülönben.
Jól vagyok. Ami a valóságos, lényegi állapotomat illeti.
Ilyen szabad akaratom még talán nem is volt, illetve lehet, hogy volt, de már nagyon régen.
Nagyon-nagyon... Régen.
Még tőlem is szabad...
Majdnem.
___

"Szánom-bánom minden bűnöm, amit tettem, s amit bármi - akár saját tettem - ellen elkövettem."
(Hm.)
___

Ady Endre:

Három őszi könnycsepp

Őszi délben, őszi délben
Óh, be nehéz
Kacagni a leányokra.

Őszi éjben, őszi éjben
Óh, be nehéz
Fölnézni a csillagokra.

Őszi éjben, őszi délben
Óh, be könnyű
Sírva, sírva leborulni.
___

Új lapot nyitottam.

Magam.

Új oldalt nyitottam.

Magam.

Új embert nyitottam.

Magam.

Újat.
Nyitottam.
Magam.
___

Nincs annál megdöbbentőbb élmény, mikor valaki olyan helyre tér vissza,
amit valaha nagyon jól ismert, és rájön, hogy a hely semmit, ő maga
viszont rengeteget változott [dt]
____

Ma reggel megdöbbentési erejű meglepetés ért: csukott ajtók-ablakok mögött - szénanáthás lettem. Én.
Már be is képzelődöm...?
Heh!
Ajh.
Nem értem.
Nagyon nem.
Hülye vagyok...
Lehet, hogy allergiás lettem hirtelen azokra a körülményekre, amik szüleimék elutazása előtt körülvettek és az "életkörülményeimet" jelentették? Beleértve "per se" a családom tagjait is!? Eh!
(Még most is próbál szivárogni az orrom, és néha könnyezgetni a szemem.)

Egyébként ez a szénanátha-de-mitől segített is a napomban - exempli gratia: nem KELLETT apámmal és bátyámmal együtt elmennem uszodába, még úgy sem, hogy "én vezethettem volna oda és vissza is" (az autónkat). Jah, hogy erről az uszodába-menésről én felkelésem után több órával értesültem? Nem reggel vagy tegnap? Amikor pedig már tegnap el volt határoztatva szülők között és kicsi-kis részben bátyám hallgatólagos beleegyezésével (inkább hallgatólagosságával, mint beleegyezésével, ahogy manapság "működik" testvérem)... Ammmásemmi, nemszámít...

Túléltem.

Én.

És a szénanátha roncsait leszámítva jól vagyok.
Sőt, nem is KELLETT otthon maradnom, még így sem.

Ez most jó nap volt eddig, akármennyire is (szinte+csak) rossz részletekkel volt teletömve. Nah.