mert bátrak

"Úgy látszott, ezzel már megyünk valamire, mivel gyorsan bebizonyosodott, hogy a páciens egyszerűen nem akar bensőséges helyzetbe kerülni egy nővel. Szexuális fantáziáiban általában a nő csábította el őt, gyakran idősebb volt és elérhetetlen. Vagyis az anyja visszatérésére várt, ezért nem akart senki mást. De még ezzel a feltevéssel se mentünk szinte semmire, akármilyen hihetően csengett a páciens fülének. Az ok: ő arra számított, hogy én, az anyjává lett terapeuta cselekszem helyette. Sajnos (és talán elkerülhetetlenül) kezdetben nem vettem észre, miről van szó. Elkeseredésemben egyre jobban rokonszenveztem az eleinte lenézett egyetemi tanácsadóval. És míg a munka terén szépen haladtunk előre, tökéletes passzivitása arra késztetett, hogy a terápiás évek múlásával egyre több konkrét ötletet adjak neki a telefonálástól az újsághirdetésekre írt válaszig, a csoportterápiától addig, hogy keressen másik terapeutát.
Sejthetik, hogy a páciens egyetlen tanácsomat sem fogadta meg, ami végül az önpusztításra terelte a figyelmünket: nemcsak azért kellett az anyját visszahoznia az életébe, hogy törődjön vele, hanem azért is, hogy megbüntesse, visszautasítsa a gondoskodását, és a hibáival gyötörje - mert elhagyta. Azzal, hogy engem ilyen anyává változtatott, a páciens "tünete" - az anyjára való várakozás - legyűrte a megszüntetéséért végzett terápiát. Amikor rájöttem, megmondtam ezt neki, és ő egyetértett. Ezúttal azonban nem tőle kértem, hogy tegyen valamit - hanem magamtól. Egyszer és mindenkorra beszüntettem az ötletek sugalmazását, és minden lehetséges módon visszahúzódtam az esettől, szinte az unatkozó, néma analitikus karikatúrájává változtam. És míg a páciens keserűen panaszkodott az érdektelenségemre - az anyja újra elhagyta -, ez a visszavonulás volt az, ami végre engedélyt adott neki, hogy saját kezébe vegye a szerelmi életét, és randevúzni kezdjen. Érdekes, egy hasonló terápiás folyamatot végigjáró páciensem arra a következtetésre jutott, hogy egyáltalán nem akar randevúzni senkivel, csak a külső társadalmi nyomás kényszeríti rá a házasságra, és remekül érezte magát egyedül. Már nem vágyott arra, amire nem vágyakozott, ami az én szemszögemből szintén pozitív terápiás végkifejletnek számított."