mert bátrak

"Kafka Átváltozása egyben Freud egyik legellentmondásosabb gondolatának, az úgynevezett halálösztönnek is nagyszerű ábrázolása. Az önpusztító viselkedés intenzitásától és állhatatosságától lenyűgözött Freud feltételezte: minden ember veleszületett vágya, hogy fejlődését visszafordítva visszatérjen abba az élettelen állapotba, amelyből megfogant. Az első hallásra meglehetősen különös elmélet abból a kudarcból született, hogy a pszichoanalízis nemcsak megmagyarázni, még meggyógyítani sem volt képes bizonyos önpusztító állapotokat. Ám ha ezeket a regresszió iránti sóvárgásként fogjuk fel - olyan vágyként, amely visszaszólít a meghittségbe, a biztonságba, a gyerekkor és a csecsemőkor függőségébe -, akkor sokat megmagyaráz abból, miért dacolnak az emberek a fejlődéssel, és miért hátrálnak be az önpusztítás mögé.
Egy páciensem, komoly filozófiai érdeklódésű tudós, meg akarta érteni, hogy az önpusztító viselkedésmód miért áll ellen a terápiának, és magyarázatot kért tőlem. Kissé elkeseredetten megemlítettem a halálösztönt. Elmondtam neki, hogy a kortárs pszichoanalízis nem lelkesedik az ötletért, és hogy egy fontos pszichoanalitikus kézikönyv arra inti a klinikusokat, ne említsék ezt a haszontalan koncepciót a pácienseknek, mert csak terméketlen szellemi tornához vezet. "Nekem tetszik" - kezdte a bölcselkedést a páciens, végül meglehetősen érzelmesen elismerte, azért tetszik neki, mert egybevág azzal a tapasztalatával, hogy nem tud uralkodni önpusztító viselkedésmintái fölött. Mint az Anonim Alkoholisták milliói és a többi tizenkét lépcsős program tagjai is bizonyíthatják, a függőség gyógyításának első és talán legnehezebb lépése az, hogy az ember elismerje a tehetetlenségét. Véleményem szerint azonban nemcsak a függőséggel való küzdelemnek, hanem minden önpusztító vágy kezelésének fontos lépése ez. Mégpedig azért, mert az önpusztító férfi azon próbál uralkodni, amin nem tud - például a haragján vagy az erőszakos impulzusain -, és azon nem próbál uralkodni, amin tud - vagyis a viselkedésén."