mert bátrak

"Egy férfi házasságterápiára járt a feleségével. Válalati jogtanácsosként végre megtalálta álmai munkahelyét egy köztiszteletben álló New York-i cég fúziós-beszerzési osztályán. Kezdetben izgatott volt és boldog, de néhány hónap után tévesen ítélte meg az egyik ügyfél részvényügyletét, és egy jogilag kétes eljárást engedélyezett. Szerencséjére nem hajtották végre a tranzakciót, nem történt törvénysértés, és a páciens hibáját sem vették észre. Ennek ellenére rendkívül szorongásos állapotba került, és meg volt győződve arról, hogy a kormány értékpapír- és devizaközpontja - a befektetési szakemberek körében kemény, kíméletlen nyomozó hatóságként ismert testület - a nyomában van. Heteken keresztül kínlódott, az volt a kényszerképzete, hogy kirúgják, lecsukják és elítélik. A felesége és én hónapokig próbáltuk megérteni a félelmét, meggyőzni arról, hogy aránytalanul felfújja az egészet. Végül a feleség talált rá a helyes szavakra. "Talán az a kérdés, hogy miért követted el azt a hibát, és a válasz esetleg az, hogy nem is szereted ezt a munkát, csak nem ismerheted be magadnak, mert olyan sokáig vágytál rá." "Érdekes elmélet" - mondta a férfi csaknem visszautasítóan. De éjszaka úgy aludt, mint a tej, és másnapra megszűnt a szorongása. A következő találkozásunkon arról beszélt, hogy állást változtat.
A siker kapujában elkövetett ballépés (mint a páciensé) viszonylag gyakori megnyilvánulása az önpusztítás egyszerű logikájának - az egyén tudat alatt nem akar sikeres lenni. Sok férfi, akárcsak a páciensem, úgy érzi, alapvetően elhibázta az életét - rossz pályaválasztás, rossz házasság, rossz nemi orientáció (hamis hetero- vagy homoszexuális életvitel) -, és el akarja pusztítani azt. A baj csak az, hogy az önpusztító férfi zuhanás közben mindenkit magával akar rántani, aki az útjába kerül. Leginkább a készséges tolmácsot."