mert bátrak

Még lustábban indult, mint a tegnapi. A rádiós kütyü megszólalt, én meg egyre éberebben voltam. Végül kb. fél 6-kor tudatosultam egészen. Aztán némi torna, még szellősebben, mint tegnap. Majd zuhanyzás. Meg reggeli. Meg email-nézés. Meg apám-"égetés", "humorice", persze. Majd elindulás a városba. És most itt. Ő meg ott (kicsoda hol?). Tegnap apám elkérte az uszodabérletemet. Aztán nem használta egy kicsit sem. Megfázott valami építkezésen. Este "borzalmasan rosszul volt". Miután lementem megnézni, van-e emailem, kb. fél óra múlva megkért - járva-kelve -, hogy menjek fel, és főzzek teát és vigyem le. Én pedig szóltam, hogy rendben, de előbb befejezem a dolgomat. Erre felháborodott és maga felrohant. Ez kétértékű jelenet. Egyrészt az, hogy nincs jól, sőt, rosszul érzi magát, és megkér egy apró szívességre, miért nem teljesítem, ejnyenomárhát. Másrészt, ha tud jönni-menni (nagyonis), akkor miért nem teszi meg a saját érdekében, amit szeretne?
Ma délelőtt "folytatódott". Reggeliztem, együtt reggelizett velem anyám is, egyszer csak megjelent apám a konyhában, odajött a tűzhely közelébe (ahol reggeliztünk anyámmal), és "megkért", hogy csináljunk teát neki. Jé meg nahát. Később, amikor zuhanyoztam, és a vége felé jártam, szóltam anyámnak, hogy benthagyom a (meleg)vizet a kádban, ha valaki akar utánam zuhanyozni, ne kelljen újra átrohantatni meleg/forró vizet a csöveken (a kád az egyik külső falhoz lett "építve"). Hamarosan megjelent apám, hogy hogyhogy nem vagyok még kint a kádból, hisz anyám azt mondta neki, hogy ő jöhet, én távozom, és hogy ez milyen jellemző anyámra, és milyen szörnyű vagyok én. És leviharzott. Megjelent anyám, én mondtam neki, hogy miért hívta apámat, hisz én nem kértem, csak annyit szóltam, hogy nem engedem le a vizet magam után, hanem bent hagyom a kádban. Jaj, akkor félreértette - mondta rá. És kiderült, hogy apám rég levitte magához mind a teáját, mind a teafőzőjét, mind a kiskanalat, mind a cukrot. Eszerint "ezúttal "is"" olyan szívességet kért, amit maga is meg tudott volna tenni (érdekes, ha feljön a "zugából", és odajön a tűzhelyhez, vajon miért nem tud teát főzni magának? jajdehülyevagyokén.). És anyám meg én lettünk a "bűnbakok".
Majd további folytatása ezen reggelen az efféléknek. Miután lementem megnézni az emailjeimet, apám meg zuhanyozott a földszinten, megérkezett egyik régi, még ifjúkori ismerőse, egyébként főiskolai és szakmai "haverja", apám meg sehol (hisz' épp zuhanyozott). (Vajon nem szólt a havernak előtte, hogy lehet, hogy nem lesz épp ott, amikor az megérkezik? Hm.) A haver nemsokára "ütemesen" püfölni kezdte a fűtéscsövet. Nemsokára megjelent apám, és röhögve úgy kezdte, hogy "hehehe, te ismered a legjobb és legmegfelelőbb megoldást, van eszed újrafeltalálni a csőpostát? hehehe...a feleségem nem szereti, inkább lejön és személyesen szól..."
Majd a haver beszélni kezdett egy levélről, ami apám email-címére érkezett. Apám elkezdett készülődni (ilyenkor perceken belül eltűnnek ezzel a haverral valahová, munka-ügy(ek)ben), közben arról szólt a havernak, hogy "a képekkel [valószínűleg valami munkafázis-fényképről lehetett szó, nem tudom, nem kérdeztem meg] a fiam szokott izélni, foglalkozni, egyébként van itt a gépen egy ilyen program vagy mi, na, fiam, gyere, és csináld már meg, tudod...", majd elrobogott tovább készülődni, később további haverrral-csevegés közben odaszólt nekem, hogy "kapcsold már be a gépemet, és ha bemelegedett, megnézheted a leveleimet, hogy tényleg úgy van-e..." Bekapcsoltam a gépét, és válaszoltam, hogy köszönöm szépen. Mit? A lehetőséget. A haverja röhögésbe tört ki. "Hehehe... Egy hónapra előre köszönd meg a lehetőséget... vagy ne is, év végéig!...hehehe..." Apám: "a fiam vagy és néha kedvellek, de ez sem olyan helyzet, amikor értékelem tőled a humort, egyébként nem volna rossz..." A haver közben röhögve viccelődött tovább a helyzeten, én meg mosolyogtam rajta. Mi a csudát tehettem volna normálisan? "Jaj, bocsáss meg, hogy élek és nekem is vannak dolgaim, amiket fontosnak tartok saját magam számára... és de jó hogy a te dolgaidat is megcsinálhatom helyetted is..." - vajon?
Tudom, hogy nem igazán helyes és szép és fiútól-való dolgok ezek, amiket apámmal "művelgetek" néha, lásd ezeket az eseteket is, de ha magammal szemben sem szeretem, ha valamit, amit megtehetek, nem teszek meg magam magamtól magamért, akkor benne miért hagyjam békén ugyanezt? És ha hónapok, évek óta használja a gépét, használja - például - az email-fiókjait ugyancsak régóta, kap, kezel és küld képeket-fájlokat szintúgy régóta, vajon miért én foglalkozzam "helyette-is" azokkal? "Igazán rendes", hogy "bevon a dolgaiba", és "csinálhatok helyette egysmást".
Néhány hete újratelepítettem a gépét (nem először és nem másodszor, lassan már ő is tudja, hogy mi a menete végig, sőt).
Egy programját is telepítettem természetesen az újratelepített gépre. A program telepítve lett, az eredeti (gyári) lemezéről, csupán nem indult, nem volt indítva, nem lehetett indítani. Mi "hiányzott"? A kódja - a programhoz, apámé, a saját nevére-címére stb. -, ami papíron évek óta (a programmal együtt) megvan neki, bepötyögni a program egyik ablakába. És hetek óta engem kért [apám], hogy ugyan, csináljam már meg, mert "mindig én [a fiacskája] szoktam csinálni"... Ja, hogy ezt a programot az elmúlt években már többször is telepítettük a gépre, és elölről-hátulról és kívülről-belülről ismeri és tudja - és rendszeresen és sokat használja is - az egészet? Nem érdekes. Én szoktam azt csinálni, és kész. (Nem neki van szüksége rá, és nem ő használja? És nem az övé a kód is, mindenestül? Na, milyen hülye is vagyok én!)
Bizonyosan rossz gyerek, rossz fiú, rossz ember vagyok, nah.
Pofátlannak egészen bizonyosan pofátlan. Meg szemtelennek szemtelen.Meg eszetlen is. Hamarosan fületlen is lehetek, ha így folytatom. Nemdenem?