A napokban felvetettem, hogy vajon tudok-e erőt venni az étkezési szokásomon, és inkább maradni az asztalnál és olvasni.
(Az a lehetőség nem áll fenn, hogy az olvasott/olvasandó könyvet az étkezés helyén is olvassam: a helyi (könyvtári) szabályzat tiltja az állomány bármely példányának olvasó(i)szintről/térből való elvitelét, nekem pedig sem saját tulajdonban nincs meg az aktuális könyvek egyike sem, sem ismerősnél/barátnál/stb., kölcsönzőkönyvtárakban vagy nincs meg mindez a könyv egyszerre vagy fáradságos összehordozni (és egyébként sem egyszerű az én esetemben részemről jelenleg megoldani), kölcsönzőkönyvtári könyvvel/könyvekkel pedig például minek is jönnék ebbe a könyvtárba, ha azt/azokat másutt - akár otthon - is olvashatom, és helyben is van példány mindabból, ami nekem most szükséges.)
A kísértésből próba lett.
Következtetések:
Tanulni most fontos. Fontosabb. Legfontosabb.
Tanulni most sürgős. Sürgősebb. Legsürgősebb. Egyelőre.
Étkezni általában fontos. Fontosabb. Legfontosabb.
Étkezni általában nem sürgős. Nem sürgősebb. Nem legsürgősebb. Egyelőre.
Az étkezésre szánt idő és mozgás és távollét nem hoz most annyit a tanulásra szánt időhöz, mozgáshoz és helybenléthez képest, mint amennyit visz.
Ugyanazt az energiát, amit felvennék máshol-étkezéssel, megtarthatom helyben-pihenéssel.
Étkezni alapesetben otthon jobban tudok. Olcsóbban és változatosabban, gazdagabban, mint a könyvtárban. Egyelőre legalábbis nem kerül pénzbe - ami meg van véve, az meg van véve.
Olvasni alapesetben a könyvtárban jobban tudok. Olcsóbban és változatosabban, gazdagabban, mint otthon. Egyelőre legalábbis nem kerül pénzbe - ha van olvasójegyem, akkor van olvasójegyem.
Valószínűleg nem ér több és most hasznosabb élmény étkezés közben, mint olvasás közben.
Most a tanulás kicsit fontosabb, sürgősebb, hasznosabb, hamarabb teljesítendő, mint az étkezés.
Ha minden jól megy, akkor a tanulás megfelelő teljesülése esetén ugyancsak van alkalom jól étkezni. Sőt: is.
Tehát jó, hogy most itt erőt veszek az étkezési szokásomon, és inkább olvasok.
