"Én voltam a világ egyik legjobban megfélemlített gyereke. Anyám megütött, ha bármit kértem tőle. Azt mondta: "Mi bajod van? Hülye vagy?" Ez volt a kedvenc mondása. A legegyszerűbb kérésért is folyton büntetett. Apám többnyire nem volt otthon, így tőle nem is kérhettem semmit, és ha mégis kértem valamit, mindig féltem túle, hogy nemet mond. A "Nem" volt számomra a legrettenetesebb szó, mert minden bátorságom inamba szállt tőle, hogy kiállhassak magamért - úgymond -, hogy kérni merjek valamit.
Mindegy, mit kértem. Kérni azt jelentette: önző, egoista vagyok - csupa-csupa negatív dolgot. Alaposan megdolgoztak, hogy leszoktassanak sz ilyesmiről. Így aztán egy idő után könnyebb volt egyáltalán nem kérni, vagy köntörfalazva megfogalmazni kéréseimet, mintsem egyenesen kimondani, mit akarok.
Anyám nyolcéves korában hegedűvirtuóz volt Oroszországban. Egy éjjel, amikor a következő koncertjére gyakorolt, részeges mostohaapja elvette a hegedűjét, és a falhoz vágta. Ekkor valami összetört anyámban, és úgy döntött, minden férfit gyűlölni fog. Húsz évvel később, anyaként, amikor szerető gondoskodással kellett volna körülvennie a gyerekeit és a férjét, képtelen volt erre. A benne élő belső gyermek sikoltozott, jajveszékelt, rúgkapált, és utált minden férfit - beleértve engem is, a fiát."
"Régen mindenkivel automatikusan viszonyt kezdtem, aki kedvelt, csak azért, mert kellettem neki. Fel sem merült bennem a kérdés: "Lehetne másképp is?", vagy "Mit akarok én?" Inkább arra gondoltam: "Hú, valaki velem akar lenni". Ez az egyedüli oka számos házasságomnak, melyeket gyors egymásutánban kötöttem a húszas éveimben.
Az első férjembe nem is voltam szerelmes, amikor megkérte a kezemet. Nem tettem fel magamnak a kérdést, hogy vajon ő-e az igazán nekem való ember. Sosem tettem fel magamnak semmilyen kérdést. Csak sodródtam az eseményekkel, mert valakinek kellettem. A munkahelyemen azért vettem fel embereket, mert nagyon velem akartak lenni. Sosem kérdeztem meg magamtól, alkalmasak-e a munkakörre, intelligensek-e, jó munkát fognak-e végezni, rokonszenvesek-e nekem. Egyszerűen elfogadtam, hogy szükségük van rám. Sok bánat és csalódás ért emiatt."
"Számtalanszor fordult elő velem, hogy a volt férjem megkérdezte, mit kérek a születésnapomra, majd miután megmondtam, valami mást kaptam tőle. Amikor megkérdeztem, "Miért döntöttél úgy, hogy ezt vedd meg nekem ahelyett, amit kértem?", azt felelte: "Úgy gondoltam, ezt jobban ki tudnád használni.""
