(Mint a Dr. Csont-ban a címszereplő,) magam is ismerem az elvonatkoztatás és általánosítás alapul vételének mindenekelőtti alkalmazását, a magam dolgaiból. Én nem anatómiai, hanem bölcseleti-lélektani "antroposzokat" "ismerek" "meg" "legelébb". AZTÁN figyelek arra, hogy az adott antroposz sajátos jellemzői micsodásak - férfi, nő, fiatal, öreg, és így tovább. EZUTÁN fordulok arra, hogy a sajátos vonások egyedi lényt jellemeznek rá vallóan.
(De) általában megakadok az első fokon. Annál, hogy általában-ember. És "mellékesen" nő, férfi, idős, fiatal, stb.
(Itt és most) következik az, hogy az általánosan emberi jellemzők micsodás sajátos egyéb jellemzők.
Bármily tulajdonságokat tudok általános emberi, és lehet sajátosan női/férfi/idősi/fiatali/stb. jellemzőként is fogni-venni-kezelni.
"Feltéve", hogy az adott illető nő/férfi/idős/fiatal/stb., a jellemzői lehetnek való(já)ban nőisége/férfisága/fiatalsága/időssége/stb. alapvető jellemzői, és kevéssé homályosan emberiek.
"Ám" én, mint említettem, mindenekelőtt az "embert" veszem eszemre. És e pontnál következhet be némi szemfényjáték (avagy szemfényvesztés?). Ha tudom, hogy egy emberrel hogyan kell viselkedni általában, "és/de" egy sajátosan nővel/férfival/fiatallal/időssel/stb. úgymond már többé vagy kevésbé bajban vagyok. Úgymond.
"Aztán" következik - szerintem - az, hogy-amikor a sajátosan nő/férfi/idős/fiatal/stb. felé fordulva eljutok az egyénien emberig.
Nos.
"Ember ... mindig, minden körülményben."
2011.03.11. 18:22 Rege Ata
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://regeata.blog.hu/api/trackback/id/tr786252441
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
